Újpest: Svájcból jött haza, bizonyítaná, hogy helye van a csapatban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.25. 14:03
A Törökországban edzőtáborozó Újpest FC csapatában szerepel próbajátékon Csima Péter – a fiatal futballista svájci vendégjáték után tért haza, és igyekszik bizonyítani Nebojsa Vignjevics vezetőedzőnek.

Az 1995-ös születésű támadó a Kecskeméti TE csapatában NB I-es bajnokit is játszott, majd Svájcba, az FC Grenchenhe távozott. Az őszi idényben a svájci ötödik vonalban (2. Liga Interregional) játszott, tizenegy mérkőzésen három gólt szerzett.

„A svájci bajnokság november végén véget ért, ezután két és fél hetes pihenő várt a keret tagjaira, azt követően én már egyedül készültem, ugyanis decemberben közös megegyezéssel elváltunk egymástól volt klubommal. Kint is jól éreztem magam, úgy érzem, megtaláltuk a közös hangot a csapattársaimmal, akikkel ott németül kommunikáltunk, itt most erre nincs lehetőség, hiszen Vignjevics mester angolul tartja az edzéseket. Ez is megy, megértetem magam ezen a nyelven is. Mikor megérkeztem, bemutatkozott Nebojsa Vignjevics, elmondta, hogy örül az érkezésemnek, és kicsit a pozíciómról beszéltünk még. A mérkőzésen aztán igyekeztem megfelelni az elvárásoknak, mégis kicsit úgy érzem, kapkodva szálltam be, és nem tudtam azt a teljesítményt nyújtani, amit elvárok magamtól, de lehet, hogy az előző napi hosszú út is közrejátszott. Igyekszem minden edzésen bizonyítani, hogy van helyem a csapatban” – nyilatkozta Csima Péter az ujpestfc.hu-nak.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Viktor Angelov (macedón, Metalurg Szkopje – Macedónia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Bauer Péter
Kiszemeltek:
Chris Bonney (ghánai, Asante Kotoko – Ghána – próbajáték), Csima Péter (szabadon igazolható, legutóbb FC Grenchen – Svájc – próbajáték), Mihály Dávid (Csákvár – próbajáték)
Távozók: Forró Gyula (Puskás AFC), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)
Kölcsönbe távozók: Tóth Patrik (Budaörs)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Mbaye Diagne (szenegáli), Gubacsi Zoltán (Szigetszentmiklós), Kecskés Ákos

Legfrissebb hírek

A magyar válogatott szélső maga kérte angol klubját – ne nevezzék a meccsekre

Légiósok
Tegnap, 11:35

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:46

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.08.22. 14:21

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47
Ezek is érdekelhetik