Felkészülés: egy gól esett, nem a Pool volt csatára szerezte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.23. 15:07
A labdarúgó NB I-ben sereghajtó Békéscsaba felkészülési mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a szerb bajnokság utolsó helyén álló Szpartak Szuboticát.

A Békéscsaba kezdőcsapatában helyet kapott Nathan Eccleston, a Liverpool korábbi játékosa, aki próbajátékon vesz részt Zoran Szpisljak csapatánál. A 25 esztendős csatár az első félidőt töltötte a pályán, a magyar klub Facebook-oldalán vezetett online-tudósításban egyszer sem említették meg a nevét.Nathan Eccleston, a Liverpool korábbi játékosa, aki próbajátékon vesz részt Zoran Szpisljak csapatánál. A 25 esztendős csatár az első félidőt töltötte a pályán, a magyar klub Facebook-oldalán vezetett online-tudósításban egyszer sem említették meg a nevét.

A békéscsabai együttesben Eccleston mellett pályára lépett a három téli szerzemény, Vukasin Polekszics, Takács Péter és Matus Paukner is.

A találkozó egyetlen gólja a 81. percben született, amikor Vadász Viktor beadása után Bratiszlav Punosevac talált be.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Békéscsaba–Szpartak Szubotica (szerb) 1–0
Békéscsaba:
Polekszics – Bényei, Vaskó, Guaru – Takács P., Eccleston, Birtalan, Laczkó Zs. – Piermayr, Calvente, Paukner. Cserék: Mursits, Vadász V., Fehér Zs., Damjanovics, Juhász Gy., Spitzmüller, Koroudzsiev, Hudák, Svedyuk, Punosevac, Szalai D.
G:
Punosevac (81.)
Forrás: 1912elore.hu

A BÉKÉSCSABA TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 4.
Külföldi edzőtábor: Törökország (Belek), január 26. – február 5.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 16.: Dabas–Békéscsaba 1–0
Január 20.:Békéscsaba–Soimii Pancota (Pankota; román II.) 3–1 (Oláh L., Punosevac, Szalai D.)
Január 23., Békéscsaba–Szpartak Szubotica (Szabadka; szerb I.) 1–0 (Punosevac)
Január 28., Törökország: Botosani (román)–Békéscsaba
Január 30., Törökország: Lokomotiv Plovdiv (bolgár)–Békéscsaba
Február 4., Törökország: Vereja Sztara Zagora (bolgár II.)–Békéscsaba

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezők:
Matus Paukner (szlovák, FC Nitra – Szlovákia), Vukasin Polekszics (montenegrói, Szutjeszka Niksics – Montenegró), Takács Péter (Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Nathan Eccleston (angol – próbajáték, szabadon igazolható), Máté János (Mezőkövesd), Tóth Dániel (Kozármisleny – próbajáték)
Távozók: Lubos Ilizi (szlovák), Polonio-Guerreiro Joao, Szántó Mihály, Szilágyi Péter (Soroksár)
Kölcsönbe távozók: Bagi István (Kisvárda)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kertész Tamás (DVSC)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Juhász György (Balmazújváros)

 

Legfrissebb hírek

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Nem volt győztese a Békéscsaba soroksári vendégjátékának

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:49

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Békéscsabára igazolt a Honvéddal bajnok és kupagyőztes középpályás

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 10:13

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03
Ezek is érdekelhetik