Vidi: „A bírónak joga van hibázni, nekem meg elgondolkodni”

2015.12.03. 00:29
Horváth Ferenc, a Videoton vezetőedzője a játékvezetésről is „megemlékezett” a Ferencváros elleni bajnoki vereség után a sajtótájékoztatón.

„Nincs miért elmarasztalnom a csapatot – mondta Horváth Ferenc, a Videoton vezetőedzője. – Egy hibánk volt, azt kihasználta a Fradi, amúgy az történt, amit elterveztünk. A Ferencváros csak azt követően tudott nagyobb helyzetet kialakítani, hogy hátrányban kockáztattunk. Vitathatatlan, a listavezető remek csapat, de úgy érzem, ezúttal felnőttünk hozzá. A bíróról pedig csak annyit: neki joga van hibázni, nekem meg jogom van elgondolkodni azon, mi történt volna, ha az első félidőben megítéli nekünk a tizenegyest, vagy a másodikban kiállítja az ellenfél játékosát…”

„Az történt, amit elterveztünk. A kontráinkban bőven volt veszély. Magyarországon sajnos sokan lekezelően beszélnek az ellentámadásokról, elfelejtve, hogy például a Real Madrid hány mérkőzést nyert meg ezekkel.”Horváth Ferenc, a Videoton vezetőedzője. – Egy hibánk volt, azt kihasználta a Fradi, amúgy az történt, amit elterveztünk. A Ferencváros csak azt követően tudott nagyobb helyzetet kialakítani, hogy hátrányban kockáztattunk. Vitathatatlan, a listavezető remek csapat, de úgy érzem, ezúttal felnőttünk hozzá. A bíróról pedig csak annyit: neki joga van hibázni, nekem meg jogom van elgondolkodni azon, mi történt volna, ha az első félidőben megítéli nekünk a tizenegyest, vagy a másodikban kiállítja az ellenfél játékosát…”

„Az történt, amit elterveztünk. A kontráinkban bőven volt veszély. Magyarországon sajnos sokan lekezelően beszélnek az ellentámadásokról, elfelejtve, hogy például a Real Madrid hány mérkőzést nyert meg ezekkel.”

 

Legfrissebb hírek

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
20 órája

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 15:27

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Joseph: Megmutattuk, hogy nem véletlenül jutottunk ki a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:36

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

FTC: egy belső megbeszélés sokkolta a férfi kézicsapatot

Kézilabda
2026.06.25. 10:35

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14
Ezek is érdekelhetik