NB I: a Lokinak nem, a Vidinek bejött, amire készült

2015.12.05. 20:56
A labdarúgó NB I 18. fordulójának záró mérkőzésén a Videoton 2–1-re nyert a DVSC-Teva otthonában. A két vezetőedző, Kondás Elemér és Horváth Ferenc értékelte a találkozót az M4-nek.

„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, sok helyzetünk volt, de egy kontratámadásból mégis ők szereztek vezetést. Pedig éppen a kontrajáték ellen készültünk. Ennek ellenére végigtámadtuk a meccset. Ellenfelünk egyértelműen kontrákra játszott, amikor nála volt a labda. Az utolsó percekben is adódott egy nagy lehetőségünk, de nem sikerült döntetlenre mentenünk a mérkőzést. A szerencse is hiányzott” – értékelt Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője az M4-nek.

„Taktikusan, fegyelmezetten játszottunk, ültek a kontráink, mindegyikben veszély volt. Úgy történt minden, ahogy elterveztük. Aki szakértő szemmel nézi a csapatot, azt látja, hogy fegyelmezetten védekezünk és abból olyan kontrákat vezetünk, amilyeneket megbeszéltünk. Nagyon elégedett vagyok a srácokkal, főként azért, mert kevesen vagyunk és ezen a héten több meccsünk is volt” – mondta Horváth Ferenc, a Videoton edzője. Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője az M4-nek.

„Taktikusan, fegyelmezetten játszottunk, ültek a kontráink, mindegyikben veszély volt. Úgy történt minden, ahogy elterveztük. Aki szakértő szemmel nézi a csapatot, azt látja, hogy fegyelmezetten védekezünk és abból olyan kontrákat vezetünk, amilyeneket megbeszéltünk. Nagyon elégedett vagyok a srácokkal, főként azért, mert kevesen vagyunk és ezen a héten több meccsünk is volt” – mondta Horváth Ferenc, a Videoton edzője.

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
Tegnap, 7:54

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 11:52

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22