MLSZ: szigorúbb előírások jönnek a fiatalítás érdekében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.13. 12:18
Telkiben tartotta rendkívüli küldöttközgyűlését a Magyar Labdarúgó-szövetség. Az esemény apropóját kizárólag technikai jellegű döntések adták, így több ponton módosult a szövetség alapszabálya – írja az mlsz.hu.

A közgyűlés előtt Csányi Sándor, az MLSZ elnöke beszédében köszöntötte a résztvevőket, és kijelentette, a szövetség felgyorsítja a fiatal magyar játékosok szerepeltetésének elősegítésével kapcsolatos tevékenységét.a szövetség felgyorsítja a fiatal magyar játékosok szerepeltetésének elősegítésével kapcsolatos tevékenységét.

„Ragaszkodunk az irányelveinkhez, nem engedünk például abból, hogy az NB II-ben igenis azoknak a tehetségeknek kell futballozniuk, akik még nem férnek oda a legjobb tizenkét magyar klub keretéhez, de játéklehetőség esetén fejlődésre képesek. A fönnmaradó töredékpénzekből azon egyesületeket jutalmazzuk, akik követik a magyar futball jövője szempontjából fontos irányelveket, és berakják a csapatukba a fiatal magyarokat” – fogalmazott az MLSZ elnöke.

Mint elmondta, a szövetség az NB I és az NB II jövő évi versenykiírásba beépíti a játékosok szerepeltetésével kapcsolatos szigorúbb előírásokat.

 

Legfrissebb hírek

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
4 órája

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
Tegnap, 17:28

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

NB I: kétmeccses eltiltást kapott a Nyíregyháza középpályása

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 12:35

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Az MLSZ megállapodott a szurkolókkal a közös folytatásról

Magyar válogatott
2026.01.24. 12:13

MLSZ: mégsem lesz szektorbezárás a Debrecen vasárnapi bajnokiján

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 15:46

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17
Ezek is érdekelhetik