Honvéd: Ha ők nem hívtak volna, már nem lennék edző – Rossi

„Hiába játszottunk jó mérkőzést, nem lehetek elégedett, hiszen pont nélkül maradtunk – utalt a tréner a Fradi elleni vesztes bajnokira. – A nézők minőségi játékot láthattak, magas volt a tempó. Fantasztikus nézőközönség előtt, jó csapattal szemben változatos, érdekes mérkőzést játszottunk. Büszkék lehetünk arra a teljesítményre, amit nyújtottunk, viszont sokat tanulhattunk belőle. Sejtettük, hogy három védővel áll fel a Fradi, az első tíz percben a bal oldalon Leandro mögött sok üres területet találtunk. Megszereztük a vezetést, de volt még azon kívül is több helyzetünk, ha sikerült volna növelni az előnyünket, most egészen máshogy beszélgetnénk a végeredményről.”Rossi első nekifutásra 2012 nyarán érkezett Kispestre, és 2014 áprilisáig maradt. Előbb nem kis meglepetésre bronzérmes helyen végzett a csapattal, majd a következő szezonban váratlanul felállt a kispadról, 2015 februárjában pedig legalább olyan váratlanul visszatért.„Nem találtam meg a hangot a játékosokkal, az év elején viszont egészen más légkörbe térhettem vissza. Hálás vagyok a Honvédnak, hogy megadta a lehetőséget a bizonyításra, nagy dolog, hogy az élvonalban dolgozhatok. A visszajelzésekből úgy érzem, hogy nemcsak Kispesten, hanem az ellenfelek is tisztelnek Magyarországon. Ha jönne egy izgalmas ajánlat számomra Olaszországból, alighanem élnék vele, hiszen szeretem a hazámat, de Magyarország, azon belül is elsősorban a Honvéd fontos számomra. Ha anyagilag hasonló nagyságrendű olasz ajánlat érkezne, akkor viszont nem váltanék, akkor már inkább itt maradok. George F. Hemingway személyében olyan tulajdonos áll a klub élén, aki nagy erőfeszítéseket tesz a gazdasági és szakmai egyensúly megtartásáért, és tiszteletben tartja mások dolgát. Sohasem szólt bele a szakmai munkába.”Az 51 éves olasz szakember elárulta, hogy hazájában nem kapta meg azt a fajta lehetőséget a bizonyításra, amire képességei alapján hivatottnak érzi magát.„A gazdasági lehetőségek Olaszországban az alacsonyabb osztályban már korántsem olyanok, mint az első vagy második vonalban. Ráadásul sok a képzett edző, de nem ez a legfontosabb szempont a tekintetben, hogy ki milyen kispadra kerül. Hiába volt elismert játékos-pályafutás mögöttem, az már nem számított, amikor edzőként kellett volna elhelyezkednem. És talán én sem vagyok elég ravasz, dörzsölt, ügyesen helyezkedő. Olaszországban sohasem kaptam meg edzőként azt a lehetőséget, amit képességeim alapján megérdemeltem volna. Kétezer-tizenkettőben találkoztam Hemingwayjel, és ha akkor nem hívtak volna Magyarországra, akkor alighanem befejeztem volna már ezt a szakmát. Szerencsére azonban megkaptam a lehetőség, hogy a magyar élvonalban, egy patinás klubnál bizonyítsak. Miután elhagytam a kispestieket, sikerült egyezségre jutnom egy olasz másodosztályú klubbal, de amikor újra megkerestek a Honvédtól, és megkértek rá, hogy segítsek, nem mondhattam nemet. Számomra fontos ez a klub.”