NB I: Ha annyi pénzünk lenne, mint az FTC-nek, mindig bajnokok lennénk – Hemingway

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.25. 08:53
George F. Hemingway, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd tulajdonosa a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában beszélt a kispesti klub költségvetéséről, a szurkolókról és az új stadionról.

„Nem lepett meg a magyar válogatott zárt kapus büntetése – kezdte mondandóját Goerge F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa. – Hallani lehetett olyan véleményt, amely szerint azért kapja az MLSZ ezeket a súlyos büntetéseket az UEFA-tól, mert nem követi a nemzetközi gyakorlatot a klubokkal és a szurkolókkal szemben, holott az MLSZ-é az egyik legszigorúbb szabályzat Európában. Sajnos még mindig van egy kis csoport, amely nem hajlandó beállni a sorba, s nem tud viselkedni egy futballmérkőzésen. A gond nem az ultrákkal van, hanem ezekkel az emberekkel. A szurkolókat nem szabad összekeverni a bűnözőkkel.”

A magyar válogatott keretében ott van Botka Endre, a Honvéd játékosa is. Korábban Hemingway élesen kritizálta Bernd Storckot, amiért az U20-as világbajnokságra bosszúból nem hívott meg kispesti fiatalokat. „Amit akkor mondtam, azt most is tartom, de örülünk Botka Endre behívásának. Remélem, az Eb-n is megmutathatja magát, ehhez persze előbb ki kell jutnunk. Három-négy év múlva sok honvédos lesz a válogatottban.”

Hemingway rátért a Honvéd költségvetésére és az igazolásokra.

„Bár mi szereztük a második legtöbb gólt a bajnokságban, mostanában nem tudunk betalálni – vélekedett a kispestiek első embere. – Az elmúlt négy hónapban majd’ száz csatárt néztünk meg, de nem találtunk olyat, aki Marco Rossi szerint egyértelműen jobb lenne a mostani támadóinknál. Fontos megjegyezni, hogy a mi esetünkben csak szabadon igazolható játékosok jöhetnek szóba, mert mi nem vásárolunk labdarúgókat, hiszen nincs rá pénzünk. Csalódott lennék, ha nem az első hat között végeznénk az NB I-ben, de a vezetőedző állása elsősorban nem a helyezéstől függ.”

„Nemrég az FTC részéről elárulták, a Fradi évente négymilliárd forintból gazdálkodik. Ha mi is ennyi pénzt költhetnénk el évente, minden esztendőben bajnokságot nyernénk. A mi költségvetésünk nagy része az akadémia kiadásait fedezi, ha ezt nem vesszük figyelembe körülbelül a 9-10. helyen állunk a 12 csapatos NB I anyagi hátterét firtató ranglistán. Mi nem vagyunk hajlandóak óriási pénzeket fizetni a játékosoknak.”

Hemingway hozzátette, hogy a kormány hamarosan elfogadja a Honvéd új utánpótlásközpontjának költségvetését, s az új stadiont csak a fiataloknak készülő létesítmény elkészülte után kezdik el építeni, s várhatóan 2017-re lesz kész.
Goerge F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa. – Hallani lehetett olyan véleményt, amely szerint azért kapja az MLSZ ezeket a súlyos büntetéseket az UEFA-tól, mert nem követi a nemzetközi gyakorlatot a klubokkal és a szurkolókkal szemben, holott az MLSZ-é az egyik legszigorúbb szabályzat Európában. Sajnos még mindig van egy kis csoport, amely nem hajlandó beállni a sorba, s nem tud viselkedni egy futballmérkőzésen. A gond nem az ultrákkal van, hanem ezekkel az emberekkel. A szurkolókat nem szabad összekeverni a bűnözőkkel.”

A magyar válogatott keretében ott van Botka Endre, a Honvéd játékosa is. Korábban Hemingway élesen kritizálta Bernd Storckot, amiért az U20-as világbajnokságra bosszúból nem hívott meg kispesti fiatalokat. „Amit akkor mondtam, azt most is tartom, de örülünk Botka Endre behívásának. Remélem, az Eb-n is megmutathatja magát, ehhez persze előbb ki kell jutnunk. Három-négy év múlva sok honvédos lesz a válogatottban.”

Hemingway rátért a Honvéd költségvetésére és az igazolásokra.

„Bár mi szereztük a második legtöbb gólt a bajnokságban, mostanában nem tudunk betalálni – vélekedett a kispestiek első embere. – Az elmúlt négy hónapban majd’ száz csatárt néztünk meg, de nem találtunk olyat, aki Marco Rossi szerint egyértelműen jobb lenne a mostani támadóinknál. Fontos megjegyezni, hogy a mi esetünkben csak szabadon igazolható játékosok jöhetnek szóba, mert mi nem vásárolunk labdarúgókat, hiszen nincs rá pénzünk. Csalódott lennék, ha nem az első hat között végeznénk az NB I-ben, de a vezetőedző állása elsősorban nem a helyezéstől függ.”

„Nemrég az FTC részéről elárulták, a Fradi évente négymilliárd forintból gazdálkodik. Ha mi is ennyi pénzt költhetnénk el évente, minden esztendőben bajnokságot nyernénk. A mi költségvetésünk nagy része az akadémia kiadásait fedezi, ha ezt nem vesszük figyelembe körülbelül a 9-10. helyen állunk a 12 csapatos NB I anyagi hátterét firtató ranglistán. Mi nem vagyunk hajlandóak óriási pénzeket fizetni a játékosoknak.”

Hemingway hozzátette, hogy a kormány hamarosan elfogadja a Honvéd új utánpótlásközpontjának költségvetését, s az új stadiont csak a fiataloknak készülő létesítmény elkészülte után kezdik el építeni, s várhatóan 2017-re lesz kész.

Legfrissebb hírek

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
14 órája

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

Véget ért az El-menetelés, a Braga hazai pályán megfordította az FTC elleni nyolcaddöntős párharcot

Európa-liga
2026.03.18. 18:22

A portugál-magyar edző szerint az első húsz perc meghatározó lesz a Braga–Ferencváros mérkőzésen

Európa-liga
2026.03.18. 10:22

A Ferencváros kiváló védekezését dicsérik Portugáliában – lapszemle

Európa-liga
2026.03.13. 09:00

Kétgólos győzelmet aratott a Braga elleni El-nyolcaddöntő első mérkőzésén a Ferencváros!

Európa-liga
2026.03.12. 22:52

Dmitrijeva 12 gólt dobott, az FTC kiütötte az Esztergomot a Magyar Kupából

Kézilabda
2026.03.12. 19:49

Ezúttal elmaradt a meglepetés, az újra élre álló FTC két góllal nyert Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 20:20
Ezek is érdekelhetik