Újpest: szerződtették a Juventus szenegáli csatárát!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.15. 09:23
null
Roderick Duchatelet bemutatta az Újpest szerzeményét (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a szenegáli Mbaye Diagnét. A 23 éves játékos eddig az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventus alkalmazásában állt.

A 191 centi magas középcsatárt 2013-ban szerződtette az olasz bajnok, de nem kapott lehetőséget az első csapatnál. Diagnét többször is kölcsönadta a Juve, megfordult a francia Ajacciónál, a belga Lierse-nél és Westerlónál, illetve a szaúdi al-Sababnál is.

„Az előző klubnál nem igazán találta az edző az igazi helyem, mindenhol kipróbált, holott én vérbeli középcsatárnak tartom magam, ezért nem is nagyon szeretnék foglalkozni a múlttal, előretekintek. Úgy hallottam, az Újpestnek épp egy ilyen befejező csatárra van szüksége, bízom benne, hogy az elvárásoknak meg fogok felelni, és mind az edző, mind a szurkolók meg lesznek elégedve a teljesítményemmel” – olvasható a legutóbb a Westerlónál játszó Diagne nyilatkozata az ujpestfc.hu-n.

„Nem, még soha – válaszolta a játékos arra a kérdésre, járt-e már Magyarországon. – Azt tudtam, hogy van egy ilyen nevű ország, és azt is tudtam, hogy hol helyezkedik el Európában, valamint egyszer hallottam, hogy sok szép látnivaló van itt, ebből gondoltam mindig is, hogy lenyűgöző ország lehet. Amit eddig láttam, ezt mind igazolja is.”

És hogy az Újpest nevével találkozott-e a futballista? „Nem, de a menedzserem igen. Nagyon jókat mondott nekem, elmondta, hogy a klub az egyik legnagyobb múlttal rendelkező magyar focicsapat, és hogy sokszoros bajnok hazájában. Nekem ennyi már elég is volt, hogy felkeltse az érdeklődésemet, és eljöjjek megnézni. Ezek után, amilyen légkört itt tapasztaltam, nem volt kérdés, hogy ezt a csapatot választom. Szeretném az együttest további győzelmekhez segíteni.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők: Mbaye Diagne (szenegáli, Juventus – Olaszország, legutóbb kölcsönben Westerlo – Belgium), Filkor Attila (AC Milan, legutóbb kölcsönben Avellino – Olaszország, szabadon igazolhatóként), Kylian Hazard (belga, Zulte Waregem – Belgium), Kálnoki Kis Dávid (MTK, szabadon igazolhatóként), Kovács Zoltán (Dinamo Bucuresti – Románia, szabadon igazolhatóként), Mohl Dávid (PMFC), Falaye Sacko (mali, Djoliba AC – Mali), Windecker József (Győri ETO, szabadon igazolhatóként). Amatőr szerződést kötött: Pávkovics Bence (PMFC), Sallói Dániel (Sporting Kansas City utánpótlás – Egyesült Államok)

Kölcsönbe érkezők: Cseke Benjámin (MTK)

Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán (Diósd)

Az utánpótlásból felkerültek: Tóth Patrik

Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK, szabadon igazolható), Kulcsár Tamás (DVSC)
Távozók: Aaron Addo Dankwah (ghánai, szabadon igazolható), Berat Ahmeti (albán-koszovói, szabadon igazolható), Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, kölcsön után végleg), Szandro Cvejba (orosz), Marques-Airosa Patrik (Budaörs), Molnár Sándor (szabadon igazolható), Nagy János (Siófok, kölcsön után végleg), Rodrigo Rojo (uruguayi, CA Fénix – Uruguay, legutóbb kölcsönben Sint-Truiden – Belgium), Filip Sztaniszavljevics (szerb, Plataniasz – Görögország, szabadon igazolhatóként), Toricska Rajmond (nagykőrösi kölcsön után szabadon igazolható), Dusan Vasziljevics (szerb, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Törökország)
Kölcsönbe távozók: Holdampf Gergő (Soproni VSE, újabb kölcsön), Falaye Sacko (mali, Sint-Truiden – Belgium)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nemanja Andrics (szerb, Győri ETO, szabadon igazolható), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Loic Nego (francia, Charlton Athletic – Anglia), Kim Ojo (nigériai, KRC Genk – Belgium, onnan ?)
Távozhatnak: Asmir Suljic (bosnyák, érdeklődnek iránta: külföld)
Legfrissebb hírek

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
21 órája

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik