Videoton: Az eddigi legjobb első félidőnk – Casoni

2015.07.25. 21:13
A bajnoki címvédő Videoton FC a Szombathelyi Haladástól hazai pályán szenvedett 1–0-s vereséget – a fehérváriak a 2015–2016-os NB I-es szezon első két fordulója után gól és pont nélkül állnak.

„Az első félidőben nagy nyomás alá helyeztük az ellenfelet.Sok helyzetet kihagytunk, aztán szünet után kaptunk egy balszerencsés öngólt. Megvoltak a lehetőségeink, hogy egyenlítsünk, a tiszta fej hiányzott a sikerhez. Az eddigi legjobb első félidőnket produkáltuk. Háromnaponta játsszuk a meccseket, nincs könnyű dolgunk, ráadásul az, hogy egyszerre csak öt légiósunk lehet a pályán, nem könnyíti meg a dolgunkat. A kemény munkában látom a továbblépés lehetőségét – és jönnek majd az eredmények is" – idézi Casonit a haladas.hu.Casonit a haladas.hu.

„Pszichológiailag nagyon nehéz feldolgozni, hogy semmi nem jön össze, ráadásul még egy peches öngólt is szerzünk. Oliveira lábában sok perc volt, már fáradt volt, hiszen ő szinte mindegyik mérkőzést végigjátszotta az utóbbi időszakban. Ha tovább a pályán marad, akkor egy sérülést kockáztattunk volna meg, a lecserélése előre be volt tervezve. Simont sérülés miatt kellett lecserélni, és mivel ő magyar játékos, a helyére csak magyart küldhettem be. Egy hónapja csatárt keresünk, és bár Rudolfot sikerült átigazolnunk, a klub továbbra is keményen dolgozik azon, hogy további támadó játékos érkezzen hozzánk” – vonta meg a mérleget a fehérvári edző a vidi.hu-nak.

„Nem csupán azért jöttünk, hogy elkerüljük a vereséget. Már az első félidőben is akadtak lehetőségeink – gondolok itt például a lesgólra. Szünet után többször is kettő az egyben és három az egyben vezettük a labdát az ellenfélre. Persze a győzelemhez szükség volt Király Gáborra, aki nem csak kapusként, hanem ha kellett, mezőnyjátékosként is remekelt. És pici szerencsére is szükségünk volt, hiszen többször eladtuk a labdát a saját térfelünkön. Csapatként nőttünk a Videoton fölé, ha kellett, egymást segítették ki a játékosaim. Rettentően büszke vagyok a fiúkra, nagyon értékes győzelmet arattunk!” – értékelt kollégája, Mészöly Géza.

LABDARÚGÓ NB I, 2. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Július 25., szombat
15.30 Bp. Honvéd–MTK 2–1
Kassai Viktor
18.00 Videoton FC–Haladás 0–1 Solymosi Péter
18.00 Paksi FC–Békéscsaba 4–0
Erdős József
20.30 Vasas–Újpest FC (Tv: M4) Vad II István
Július 26., vasárnap
18.00 DVSC-Teva–Puskás Akadémia
Bognár Tamás
18.00 FTC–DVTK (Tv: M4)Farkas Ádám
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 17:06

Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 12:35