NB I: a Haladás és a Sopron közeledik a megállapodáshoz

Vágólapra másolva!
2015.07.21. 07:02
Hétfő este ismét tárgyalt egymással az NB I-es Haladás és az NB II-es Sopron vezetősége a két labdarúgócsapat középtávú együttműködéséről, és a felek közelebb kerültek a megállapodáshoz – írja a szombathelyi klub hivatalos honlapja, a haladas.hu.

A már korábban megkezdődött tárgyalások célja olyan középtávú együttműködés kialakítása, amely egyfelől biztosítja Sopron számára a minőségi, helyi futballt, más részről új lehetőséget nyit mindkét klub utánpótlásképzésében is – emlékeztet a szombathelyi honlap. A már korábban megkezdődött tárgyalások célja olyan középtávú együttműködés kialakítása, amely egyfelől biztosítja Sopron számára a minőségi, helyi futballt, más részről új lehetőséget nyit mindkét klub utánpótlásképzésében is – emlékeztet a szombathelyi honlap.

Az előzetes tervek szerint az együttműködés keretében a soproni csapatban a helyi fiatalok mellett tehetséges szombathelyi futballisták is lehetőséget kapnak. Emellett az együttműködés egy olyan építkező, szakmai munka alapjait is megteremti, amely később kedvező szponzori lehetőségeket nyújthat a soproni csapatnak.

Mivel a sportfinanszírozási rendszer az utóbbi időszakban átalakult, a csapat NB II-es indulási jogának fenntartásához szükség volt önkormányzati segítségre. Sopron Megye Jogú város közgyűlése a múlt héten szavazott meg 43 millió forintos támogatást a csapatnak.

Legfrissebb hírek

„7107 szótöbbséggel magyarok maradtunk!”

Népsport
2025.12.14. 12:25

Az Alba Fehérvár hosszabbításban nyert Kecskeméten

Kosárlabda
2025.12.12. 20:42

NS-képeslap: teljes kihasználtsággal üzemel az Ágfalvi úti sportpálya

Egyéb egyéni
2025.12.12. 11:26

Nagyon simán, harminc ponttal megverte a DVTK a Sopront a női kosár NB I szombati rangadóján

Kosárlabda
2025.12.06. 19:20

A Sopron 100 pontot dobott Szigetszentmiklóson a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.19. 18:56

Fölényes győzelmet aratott a címvédő Sopron a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.11. 21:39

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56

Egyenlített a Sopron az Atomerőmű ellen a negyeddöntőben

Kosárlabda
2025.04.21. 20:38
Ezek is érdekelhetik