Békéscsaba: további játékosok távoznak az újonctól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.07. 19:34
A Békéscsaba NB I-es labdarúgócsapatának honlapja újabb távozókról számolt be.

Zoran Spisljak vezetőedző a klub honlapjának elmondta, hogy Prasler Thomas és Király Patrik szabadon igazolható lett, míg Balázs Richárddal szerződést bontott a klub.

A korábbi távozók mellé fel lehet írni Vólent Rolandot is, Kertész Tamás pedig visszatér Debrecenbe – bár ügyében még egyezkedik a két klub.

Bényei Balázzsal, Szlavko Damjanoviccsal és Georgi Korudzsievvel továbbra is tárgyal az NB I-be idén visszajutott Előre.

A korábbi távozók mellé fel lehet írni Vólent Rolandot is, Kertész Tamás pedig visszatér Debrecenbe – bár ügyében még egyezkedik a két klub.

Bényei Balázzsal, Szlavko Damjanoviccsal és Georgi Korudzsievvel továbbra is tárgyal az NB I-be idén visszajutott Előre.

A csapat honlapjának tájékoztatása szerint a folyamatban lévő igazolásokon kívül még 2-3 jelölt érkezhet.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL

Érkezők: Fábio Nascimento de Oliveira (brazil, PAFC), Lubos Ilizi (szlovák, 1. SC Znojmo – Csehország), Laczkó Zsolt (KTE, szabadon igazolhatóként), Oláh László (Vasas, szabadon igazolhatóként), Bratiszlav Punosevac (szerb, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Bényei Balázs (DVSC, kölcsön után végleg), Szlavko Damjanovics (montenegrói, Szpartak Szubotica – Szerbia), Georgi Korudzsiev (bolgár, FK Haszkovo – Bulgária, szabadon igazolható, próbajáték), Ugrai Roland (Ferencváros), Vaszicsku Gergő (Puskás Akadémia)
Távozók: Balázs Richárd (szabadon igazolható), Balogh Miklós (Szeged), Balogh Milán (szabadon igazolható), Király Patrik (szabadon igazolható), Póser Dániel (Vasas, szabadon igazolhatóként), Prasler Thomas (szabadon igazolható), Tölgyesi Viktor (szabadon igazolható), Vólent Roland (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bényei Balázs (DVSC, ?)

 

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
12 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20
Ezek is érdekelhetik