NB I: az AC Milan magyar játékosa Újpesten készül

Vágólapra másolva!
2015.06.23. 10:38
null
Filkor Attila (balra) is az Újpesttel készül
A Nemzeti Sport Online információja szerint Újpesten készül Filkor Attila. A 26 éves középpályásnak június 30-án lejár a szerződése az AC Milannál, így szabadon igazolhatóvá válik.

 

Filkor 2006 nyarán igazolt el Magyarországról, amikor az MTK-tól Máltára szerződött. Azóta a máltai mellett tíz olasz és egy francia klub foglalkoztatta. Az elmúlt szezonban az olasz másodosztályú Avellinónál szerepelt kölcsönben, ahol négy bajnoki mérkőzésen lépett pályára.

Több magyar csapat is érdeklődik iránta, jelenleg Újpesten készül. Ugyancsak a fővárosi lila-fehéreknél edz Mohl Dávid és Stieber András, a szerződtetésükről még nincs döntés.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők: Kálnoki Kis Dávid (MTK, szabadon igazolhatóként), Windecker József (Győri ETO, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, ?), Holdampf Gergő (Soproni VSE, ?), Nagy János (Siófok, ?), Rodrigo Rojo (uruguayi, Sint-Truiden – Belgium), Toricska Rajmond (Salgótarján, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Djordje Bicsanin (szerb, CSSZK Pivara Cselarevo – Szerbia, próbajáték), Csiki Norbert (MTK), Filkor Attila (AC Milan – Olaszország), Mohl Dávid (PMFC, próbajáték), Javi Navas (spanyol, Valladolid B – Spanyolország, próbajáték), Radó András (Haladás), Stieber András (Győri ETO, szabadon igazolható, legutóbb kölcsönben: Lombard Pápa, próbajáték)
Távozók: Berat Ahmeti (albán-koszovói, ?), Dusan Vasziljevics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nemanja Andrics (szerb, Győri ETO), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Loic Nego (francia, Charlton – Anglia, ?), Kim Ojo (nigériai, KRC Genk – Belgium), Szandro Cvejba (orosz)
Távozhatnak: Balogh Balázs (érdeklődnek iránta: külföld), Asmir Suljic (bosnyák, érdeklődnek iránta: külföld)

 

Filkor (középen) iránt több magyar csapat is érdeklődik
Filkor (középen) iránt több magyar csapat is érdeklődik
Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
20 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik