Honvéd: 9-ből 8-an - távoztak a „minőségi igazolások”, és mások is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.02. 17:22
null
A téli bemutatkozáskor készült képen balról jobbra hátul: Josip Elez, Francis Koné, Bratiszlav Punosevac (egyedül ő maradt még a klubnál), John Jairo Palacios Granja. Balról jobbra elöl: Joszip Projics, Jesús Meza, David Izazola, Lucas Ontivero és George F. Hemingway. A képen nincs rajta a szintén a télen érkezett, de már távozó Jean-Pierre Morgan (Fotó: NS-archív)
A Bp. Honvéd hivatalos honlapján bejelentette, hogy több változás is történt a játékosállományban. Lejárt a szerződése és távozott a klubtól Emmanuel Mensah, Marko Vidovics és Jevrem Kosznics is.

Az említett három futballistán kívül közös megegyezéssel is távoztak labdarúgók Kispestről. Jesús Meza, Francis Koné és Palacios sem a Honvédnál folytatja pályafutását.

Emellett Lucas Ontiverónak, David Izazolának és Josip Eleznek lejárt a kölcsönadási szerződése és visszatért korábbi klubjához. Máshol folytatja pályafutást Jean-Pierre Morgan és Joszip Projics is.

Az említett tizenegy távozó játékos közül nyolcan a téli átigazolási időszakban érkeztek. George F. Hemingway, a csapat tulajdonosa nagy reményekkel jelentette be őket fél évvel ezelőtt. Azóta azonban kiderült, hogy a futballisták nem tudtak kimagaslót alkotni – talán Bratiszlav Punosevac és Josip Elez kivételével. Előbbit meg is tartja a klub.

A futballisták távozásában nyilván közrejátszott az új MLSZ-szabályzat, amelyben benne van, hogy az MLSZ azokat a klubokat premizálja, amelyeknél a külföldi játékosok száma nem haladja meg a hét főt a keretben. Erről bővebben itt olvashat.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL

Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Raffaele Alcibiade (olasz, Haladás, ?), Bobál Dávid (Soproni VSE, ?), Bobál Gergely (Gyirmót ), Csemer Gyula (Gyirmót, ?), Délczeg Gergely (ZTE, ?), Fejes János (Gyirmót, ?), Kapacina Valér (Soproni VSE, ?), Vernes Richárd (Central Coast Mariners – Ausztrália)

Az utánpótlásból felkerültek: Erdős Gábor (profi szerződést kapott)

Kiszemeltek:

Távozók: Francis Koné (elefántcsontparti-togói, ?), Emmanuel Mensah (ghánai, ?), Jesús Meza (venezuelai, ?), Jean-Pierre Morgan (francia, ?), John Jairo Palacios (kolumbiai, ?), Joszip Projics (szerb, ?), Marko Vidovics (montenegrói, ?)

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Josip Elez (horvát, Lazio – Olaszország, onnan Salernitana?), David Izazola (mexikói, Pumas UNAM – Mexikó, ?), Jevrem Kosznics (szerb, Palermo – Olaszország, ?), Lucas Ontivero (argentin, Galatasaray – Törökország, ?)

Távozhatnak: Raffaele Alcibiade (olasz, érdeklődik iránta: Haladás), Alekszandar Ignjatovics (érdeklődik iránta: Slask Wroclaw – Lengyelország)

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
5 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
Tegnap, 9:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik