Vidi: fordulat, hosszabbított a lejáró szerződésű játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.29. 14:08
A labdarúgó NB I-ben aranyérmet szerző Videoton hivatalos honlapján bejelentette, hogy Filipe Oliveira, a székesfehérváriak portugál labdarúgója 2017-ig meghosszabbította szerződését.

„Portugál középpályásunk remek idényt tudhat maga mögött, klubunk pedig továbbra is számít a szolgálataira, ezért kétéves szerződéshosszabbításban állapodott meg a játékossal” – adta hírül a Videoton hivatalos honlapja, a vidi.hu.vidi.hu.

Oliveira szerződése 2015 júniusában lejárt volna, korábban az Apollon Limassol érdeklődött iránta ciprusi sajtóhírek szerint.

„Szeretném megköszönni a klub vezetőinek, hogy már hosszú hónapokkal ezelőtt felajánlották számomra a szerződéshosszabbítás lehetőségét. Az előző, gyengére sikerült szezon után azzal az elhatározással futottam neki a korábbi szerződésemből hátralévő utolsó idénynek, hogy akár maradok, akár megyek, mindenképpen egy sokkal jobb képet szeretnék magamról festeni. Úgy érzem, ezt végül sikerült is elérnem. Ezért persze köszönettel tartozom a csapattársaknak és az edzőnknek is, akik nélkül nem lettem volna képes ilyen teljesítményt nyújtani. Nagyon örülök, hogy lehetőségem nyílt a maradásra, mert a klubnál a kezdetektől fogva mindenki tisztességes és korrekt volt velem szemben” – mondta Filipe Oliveira a székesfehérváriak hivatalos honlapján.

A 31 éves játékos 2011 nyarán szerződött a Vidihez, az NB I-ben 81 mérkőzésen 13 gólt szerzett, és 18 gólpasszt jegyzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők:Hudák Martin (PAFC, ?),Kleinheisler László (PAFC, ?), Papp Máté (Dunaújváros, ?), Szekeres Adrián (Dunaújváros, ?), Tar Zsolt (PAFC, ?), Tóth Balázs (PAFC, ?), Tomás Tujvel (szlovák, Kecskeméti TE), Zsótér Donát (PAFC, ?)

Az utánpótlásból felkerültek: –

Kiszemeltek: Braniszlav Danilovics (szerb, PAFC), Pátkai Máté (Győri ETO), Priskin Tamás (Győri ETO)

Távozók: Juan Calatayud (spanyol, szabadon igazolható), Nikolics Nemanja (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Bordeaux – Franciaország, Legia – Lengyelország, Sporting – Portugália), Sándor György (szabadon igazolható, érdeklődnek iránt: PAFC)

Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Barcsay Márk (PAFC, ?)

Távozhatnak: Horváth Tamás (érdeklődnek iránta: Paks), Juhász Roland (érdeklődnek iránta: külföld), Kleinheisler László (érdeklődnek iránta: Wroclaw – Lengyelország), Stopira (zöld-foki-szigeteki, szabadon igazolható), Tóth Balázs (PAFC-kölcsön után lejár a szerződése)
Legfrissebb hírek

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
2026.10.16. 15:23

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

A Vidi értékesítéséről szóló második pályázat is eredménytelen lett

Labdarúgó NB II
2026.09.29. 16:01