NB I: Még egy évig szerződés köt a Videotonhoz - Carrillo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.24. 19:32
A Videoton hazai pályán 1–0-ra győzött a Kecskemét ellen a labdarúgó NB I 29. fordulójában. Joan Carrillo, a fehérváriak vezetőedzője kitöltené 2016-ig tartó szerződését, és elégedett az idei szezonnal. Bekő Balázs, a vendégek mestere a fiatalokat dicsérte.

A Duna TV riportere a mérkőzést követően azt állította, a Kecskemét mindent megtett az egyenlítésért, és szimpatikus csapat benyomását keltette, majd megkérdezte Bekő Balázs vezetőedzőt, hogy miként értékelné a mérkőzést, mire a 43 éves szakember csak így felelt:Bekő Balázs vezetőedzőt, hogy miként értékelné a mérkőzést, mire a 43 éves szakember csak így felelt:

„Ugyanígy, ahogy mondtad. Nem tudok többet mondani, és nem is akarok. Rengeteg fiatal játszott, jó benyomást tettek, szimpatikusan küzdöttek, hajtottak, mentek és csinálták – összegzett Bekő. – Fáj a szívem, hogy el kell hagynom Kecskemétet, de ilyen a futball, az ember kitölti a szerződését, és így alakulnak a dolgok. A Diósgyőr irányítása nagy kihívás lesz, de ezek éltetik az embert.”

A Nemzeti Sport információja szerint szerint Bernard Casoni válthatja Joan Carrillót a Videoton kispadján, de a katalán szakember jól érzi magát Fehérváron, és már a következő szezonra összpontosít.

„Boldog vagyok itt, még egy év hátravan a szerződésemből. Jó szezont zártunk, kitűnő eredményeket értünk el. Most már a következő idényre és a Bajnokok Ligájára koncentrálok” – mondta Joan Carrillo.

A lengyel, német, francia és portugál csapatok által is figyelt Nikolics Nemanja kihagyta a mérkőzést, a katalán szakember szerint csak pihent, és a mai találkozón a korábban kevés szerepet kapó labdarúgóknak kívánt lehetőséget adni.

„Nikolics kisebb sérüléssel bajlódott, rengeteget játszott, ami fáradtságban mutatkozott meg. Szerettem volna lehetőséget adni azoknak, akik kevesebbet játszottak – értékelt a már bajnok Videoton vezetőedzője. – Végtelenül elégedett vagyok a játékosaimmal, de ez elmondható az egész szezonról. A bajnoki címhez egytől egyig mindenki hozzájárult, a mai mérkőzésen kitett magáért a csapat, győzelemmel búcsúzunk Sóstótól.”

Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
15 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Befedték a kecskeméti Széktói Stadion „napos“ oldali lelátóját

Labdarúgó NB II
2026.09.16. 22:15

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27