NB I: Csukics mindent megtett a csapatért, hiányozni fog - Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.30. 18:55
Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a Videoton elleni 2–0-s siker után úgy fogalmazott, a fehérváriak megérdemelték a bajnoki címet.

„Elégedett és boldog vagyok, a játékosok mindent kihoztak magukból – értékelt Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a Duna World kamerája előtt. – Nem volt sok opciónk, de jól játszottunk, úgy gondolom, megérdemelten győztünk. Négy támadóval álltunk fel, fontos volt, hogy elől gyorsak legyünk, a védelmünk pedig nagyszerűen oldotta meg a feladatát. A Videoton megérdemelten lett bajnok, mi a tavaszi szezonban kiváló sorozatot mutattunk be, azt hiszem, a pontok alapján mi voltunk a legjobbak, ezek alapján megérdemeltük a második helyet.”Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a Duna World kamerája előtt. – Nem volt sok opciónk, de jól játszottunk, úgy gondolom, megérdemelten győztünk. Négy támadóval álltunk fel, fontos volt, hogy elől gyorsak legyünk, a védelmünk pedig nagyszerűen oldotta meg a feladatát. A Videoton megérdemelten lett bajnok, mi a tavaszi szezonban kiváló sorozatot mutattunk be, azt hiszem, a pontok alapján mi voltunk a legjobbak, ezek alapján megérdemeltük a második helyet.”

„Hogy mit várok az Európa-ligától? Már az első fordulóban neves csapatokkal találkozhatunk, mondhatnám, hogy már most szeretnénk megnyerni a sorozatot, de akkor valószínűleg sokan kinevetnének.”

A kérdésre, hogy ez volt-e Vladan Csukics utolsó mérkőzése a Fradiban, Doll a következőt mondta.

„Csukics igazi sportember, és a nálunk töltött idő során mindent megtett a csapatért, a klubnak és a szurkolóknak is nagyon fog hiányozni."

Csukics a meccs után elmondta, hétfőn vagy kedden dől el a sorsa. A játékos szerződése június végén lejár, és a ferencvárosiak egyelőre nem hosszabbítottak vele.

Legfrissebb hírek

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
5 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
8 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
2026.08.09. 09:29

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50