NB I: A jelenlegi pozíciónk is nagyon merész - Bekő Balázs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.02. 18:31
Nem született gól az MTK és a Kecskemét bajnokiján Kispesten a labdarúgó NB I huszonhatodik fordulójában. A találkozó után a két szakvezető értékelte a látottakat.

„Az történt a mérkőzésen, amire előtte számítottam – mondta Bekő Balázs, a Kecskemét vezetőedzője a Sport Tv-nek. – Mi úgy tudtunk eredményt elérni, márpedig a döntetlen az MTK ellen annak mondható, hogy stabilan védekeztünk, lezártuk a területeket, megpróbáltuk ellenfelünket arra kényszeríteni, ami nem az erőssége. Egy-két figyelmetlenségtől eltekintve meg vagyok elégedve a csapatommal, mert helyzeteink is voltak. Ennyi sikerült ma, de nem lehetek elégedetlen. Nincs új a nap alatt, mi ezt tudjuk, ennek köszönhetjük az eredményeinket. Nyilván támadásban többet kell egy kicsit próbálkoznunk, mert mint a példa is mutatja, lehet. Már a jelenlegi pozíciónk is nagyon merész, mi a zeniten túl vagyunk már, irreális elvárásaim nincsenek. Természetesen jó lenne, de nem akarok telhetetlen lenni.”Bekő Balázs, a Kecskemét vezetőedzője a Sport Tv-nek. – Mi úgy tudtunk eredményt elérni, márpedig a döntetlen az MTK ellen annak mondható, hogy stabilan védekeztünk, lezártuk a területeket, megpróbáltuk ellenfelünket arra kényszeríteni, ami nem az erőssége. Egy-két figyelmetlenségtől eltekintve meg vagyok elégedve a csapatommal, mert helyzeteink is voltak. Ennyi sikerült ma, de nem lehetek elégedetlen. Nincs új a nap alatt, mi ezt tudjuk, ennek köszönhetjük az eredményeinket. Nyilván támadásban többet kell egy kicsit próbálkoznunk, mert mint a példa is mutatja, lehet. Már a jelenlegi pozíciónk is nagyon merész, mi a zeniten túl vagyunk már, irreális elvárásaim nincsenek. Természetesen jó lenne, de nem akarok telhetetlen lenni.”

„Bosszús lehetek, hiszen mindkét félidőben voltak lehetőségeink, de nem tudtuk értékesíteni azokat – mondta Garami József, az MTK szakmai igazgatója. – Hogy mit lehetett volna másképp tenni? Semmit. Legközelebb talán berúgják… Ez nem azon múlik, hogy gyakoroljuk-e vagy sem, a futball ilyen játék. A játékunk nem volt kitűnő, ám nagyot küzdöttünk. Nem volt könnyű meccs, mert a másik csapat is jól játszott.”

LABDARÚGÓ NB I
26. FORDULÓ

MTK–KECSKEMÉTI TE 0–0

AZ MTK–KECSKEMÉT BAJNOKIRÓL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 26 21 4 1 62–10 +52 67
2. Ferencvárosi TC 25 16 5 4 42–16 +26 53
3. MTK Budapest 26 16 3 7 36–23 +13 51
4. DVSC-Teva 26 13 7 6 34–18 +16 46
5. Paksi FC 26 11 9 6 37–25 +12 42
6. Kecskeméti TE 26 10 8 8 30–29 +1 38
7. Újpest FC 25 9 9 7 26–22 +4 36
8. Diósgyőri VTK 25 9 8 8 34–33 +1 35
9. Puskás Akadémia FC 25 9 5 11 26–29 –3 32
10. Győri ETO FC 25 8 8 9 34–32 +2 32
11. Nyíregyháza Spartacus FC 25 7 6 12 26–37 –11 27
12. Pécsi MFC 25 5 6 14 24–45 –21 21
13. Budapest Honvéd 26 4 9 13 21–34 –13 21
14. Szombathelyi Haladás 25 5 4 16 17–43 –26 19
15. Lombard Pápa FC 25 4 7 14 13–43 –30 19
16. Dunaújváros PASE* 25 4 6 15 21–44 –23 17
* A Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik