Szivics sokat fejlődött, de belefáradt; Jarniékat sokkolták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.12. 10:34
null
Komanék Kispesten sem tudtak győzni (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I 23. fordulójának szombati mérkőzései közül a Győri ETO–Nyíregyháza (2–3) találkozó utáni sajtótájékoztatót már idéztük, most lássuk, mi hangzott el az edzőktől a másik négy mérkőzés lefújása után.

 

BP. HONVÉD–DVTK 1–1

MARCO ROSSI, a Honvéd vezetőedzője: – Nem tagadom, kicsit csalódott vagyok. Az első félidőben több nagy helyzetet is kidolgoztunk, nem lett volna csoda, ha a szünetig kétgólos előnyre teszünk szert. Mindent összevetve jó meccset játszottunk, de a szerencse nem akart mellénk állni. Amit ezen a meccsen a játékosoktól kaptam, annál többet aligha kérhetek tőlük. A kezdés előtt azzal fordultam hozzájuk, hogy ha lehet, a szokásosnál is nagyobb szívvel küzdjenek – magukért, ezért a csodálatos klubért és talán értem is. Hálás vagyok a futballistáknak, hogy ezt megtették. Az eredménnyel nem lehetek elégedett, de amit nyújtott a csapat, azzal igen. A Diósgyőr nagyon erős ellenfél, de az első tíz perctől eltekintve nem tudott fölénk kerekedni. Szóval remek csapat ellen játszottunk jól. Ha ebből indulok ki, valóban nincs okom panaszra.

TOMISZLAV SZIVICS, a Diósgyőr vezetőedzője: – Sokat fejlődtem az utóbbi időben, megtanultam nyugodtan nézni a meccseket. Szerintem jól játszottunk, kontrolláltuk a meccset, a labdát is többet birtokoltuk. A Honvéd egyenlítő gólja után sajnos jött egy rövidzárlat, de az tíz percnél nem tartott tovább. Elégedett vagyok, gratulálok is a csapatomnak, már csak azért is, mert nálunk nincs olyan nap, hogy ne történne valami. Nagyon hiányzik nekünk egy győzelem, ha összejönne, talán oldódna a feszültség és a görcs. Mert azt el kell ismerni, hogy a csapatot megviseli, hogy ez van, az van… Minél több pontot kell szereznünk, az első hat között szeretnénk végezni, de ez nem lesz könnyű, mivel manapság semmi sem könnyű. Kicsit belefáradtam… Lehet, frissítenem kell nekem is.

DUNAÚJVÁROS–MTK 0–0

ARTNER TAMÁS
, a Dunaújváros vezetőedzője: Két szervezett együttest láttam a pályán, küzdelmes mérkőzést vívtunk, igaz, kevés igazi gólhelyzet alakult ki. A második félidőben vállaltuk a kéttámadós játékot, gólt azonban sajnos akkor sem tudtunk szerezni. Jó az MTK ellen futballozni, mert a fővárosi csapat játssza a futballt. Azt azért sajnálom, hogy ezúttal elmaradt a győzelem.

GARAMI JÓZSEF, az MTK Budapest szakmai igazgatója: – Küzdelmes, hajtós meccset vívtunk, mind a két csapat egyértelműen győzelemre játszott. Nekünk több lehetőségünk volt a gólszerzésre, ha jobban használjuk ki a helyzeteinket, nem marad el a győzelem. Először játszottunk döntetlent, de azt azért nem szabad elfelejteni, hogy a bajnokságban minden pontnak értéke van.

LOMBARD PÁPA–PUSKÁS AKADÉMIA 0–1

LENGYEL FERENC, a Pápa vezetőedzője: – A heti felkészítésünk célja a támadójáték frissítése volt. De nem, és nem megy... A csapat jól játszott, taktikailag sem hagyott semmi kivetnivalót a teljesítménye. Szeretném ezúton is megdicsérni a játékosaimat, mert rendkívüli körülmények között álltak helyt. Valamennyien tették a dolgukat, és a játék képe alapján nem is érdemeltünk vereséget. Ezúttal másféle formációban, a támadásokban más játékosokkal kísérleteztünk, ez is eredménytelen volt. Szerencsére még van javítási lehetőségünk, és hiszek benne, hogy az elvégzett munkának előbb-utóbb gólképességben és eredményben is kamatoznia kell.

BENCZÉS MIKLÓS, a Puskás Akadémia vezetőedzője: – Pápai részről a Szasa Popinra épülő játékra készültünk, és a hazaiak egészen más struktúrája nyomán akadozott a középpályás játékunk. Ezzel együtt a gólunk után az első játékrészben több lehetőségünk is lett volna előnyünk növelésére. Eleve mélyebben húztuk meg a védekezésünk vonalát. Győzni akartunk, és ez számunkra mindennél, így a szép játéknál is fontosabb volt. A mérkőzés a várakozásnak megfelelően nehéz és küzdelmes volt. Ellenfelünk sokat tett a fordításért, kellemetlen pillanataink is voltak, és bár a döntetlen talán igazságosabb lett volna, meg tudtuk őrizni kapunkat a góltól.

PAKSI FC–PMFC 2–0

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: A kiállítás eldöntötte a mérkőzés sorsát. Tegyük hozzá, jogos volt a piros lap, kétség sem férhetett hozzá, szabálytalanság volt. Örömteli, hogy a meccs folyamán később számos helyzetünk volt, több ziccert is kidolgoztunk, több góllal is nyerhettünk volna. A lényeg a győzelem, arról nem is beszélve, hogy korábban mi is voltunk már emberhátrányban, és bennünket sem szórtak meg. Sőt, kétszer mi győztünk. Szóval egyáltalán nem vagyok csalódott – értékelt a szakember, aki kitért a télen szerződtetett Lenzsér Bencére is, akinek a személyében NB I-es újoncot avatott a Paks. – Övé a jövő. Utánpótlás-válogatott, szép karrier előtt állhat. A fejjátéka kellett is a végén, hiszen a pécsiek ívelgették előre a labdákat. Belső védő, nevezhetjük a mai pályára küldését gesztusnak is.

ROBERT JARNI, a Pécs vezetőedzője: –Vukasin Polekszics kiállítása megpecsételte a sorsunkat, ne szépítsük, az a szabálytalanság eldöntötte a mérkőzést. Pláne úgy, hogy a második gólt ajándékba adtuk az ellenfélnek, nagyot hibáztunk hátul. A Paksnak a helyzetei leginkább szögletekből, szabadrúgásokból voltak, ezeken kívül egy-két helyzetük volt, éppen ezért sajnálom nagyon, hogy korán emberhátrányba kerültünk. Reménykedtem, hogy kontrából sikerül gólt lőnünk, pluszerőket szabadított volna fel, sajnos ez nem jött össze. A korai kiállítás sokként érte a játékosokat, ha kaptunk volna még egy gólt, szét is eshettünk volna, de szerencsére nem így történt.

GYŐRI ETO–NYÍREGYHÁZA 2–3

A mérkőzés utáni értékeléseket itt tekintheti meg!

LABDARÚGÓ NB I, 23. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Április 10., péntek
19.00Kecskeméti TE–Debreceni VSC 1–2Erdős József
Április 11., szombat
14.00Dunaújváros PASE–MTK Budapest 0–0
Iványi Zoltán
16.00Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK 1–1Andó-Szabó Sándor
18.30Paksi FC–Pécsi MFC 2–0
Pintér Csaba
18.30Lombard Pápa–Puskás Akadémia FC 0–1
Vad II István
18.30Győri ETO FC–Nyíregyháza Spartacus 2–3Berke Balázs
Április 12., vasárnap
16.30
Ferencváros–Újpest FC (Duna World)
Solymosi Péter
18.30
Videoton FC–Szombathelyi Haladás (Sport2)Farkas Ádám
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 22 17 4 1 47– 8 +39 55
2. MTK Budapest 23 15 1 7 33–21 +12 46
3. Ferencvárosi TC 22 13 5 4 34–16 +18 44
4. Debreceni VSC-Teva 23 12 6 5 30–15 +15 42
5. Paksi FC 23 11 7 5 36–22 +14 40
6. Kecskeméti TE 23 10 5 8 28–27 +1 35
7. Diósgyőri VTK 23 9 8 6 33–28 +5 35
8. Újpest FC 22 7 9 6 19–19 0 30
9. Puskás Akadémia FC 23 8 5 10 23–26 –3 29
10. Győri ETO FC 23 7 8 8 32–30 +2 29
11. Nyíregyháza Spartacus FC 23 7 4 12 24–35 –11 25
12. Budapest Honvéd 23 4 7 12 19–31 –12 19
13. Szombathelyi Haladás 22 5 3 14 15–31 –16 18
14. Pécsi MFC 23 4 6 13 22–40 –18 18
15. Lombard Pápa FC 23 4 6 13 11–37 –26 18
16. Dunaújváros PASE* 23 4 6 13 18–38 –20 17
* A Dunaújvárostól 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik