Haladás: Horváth nem vállalta, Kuttor az ideiglenes edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.21. 10:06
null
Ideiglenes jelleggel Kuttor Attila irányítja a Haladás edzéseit (Fotó: haladas.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás hivatalos honlapján számolt be róla, hogy ideiglenes jelleggel Kuttor Attilára bízta a szombathelyi együttes irányítását. Illés Béla sportigazgató reményei szerint a jelenlegi állapot csak átmeneti, a vezetőség minél hamarabb szeretné megtalálni az új vezetőedzőt.

 

A szombathelyi klubhonlap tájékoztatása szerint a Haladás keddi edzését Jagodics Zoltánnal és Szekér Istvánnal kiegészülve Kuttor Attila vezette, aki addig vette át a Haladás irányítását, amíg a vezetőség nem talál végleges megoldást Szentes Lázár távozása után.

„Két-három edzővel állunk tárgyalásban, addig Kuttor Attilát neveztük ki ideiglenes vezetőedzőnek. A kedd délelőtti tréninget már Kuttor irányította. Reményeink szerint egy-két napon belül kiderül, ki lesz a Haladás edzője” – mondta Illés Béla sportigazgató a haladas.hu-nak.

A portál információi szerint a Szigetszentmiklóst irányító Horváth Ferenc nem vállalta a munkát a Rohonci úton.

Ha hinni lehet a korábbi híreknek, Mészöly Géza és Kis Károly esélyes még a szombathelyi együttes vezetőedzői posztjára.

Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Az NB I-ből és Németországból is igazolt a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.01.27. 15:18

Robbie Keane: Időre van még szükségük, sajnos abból van most a legkevesebb

Labdarúgó NB I
2026.01.26. 10:05

Bodor Boldizsár az Újpest győzelme után: Bárki is jön, én szívesen segítem a munkáját

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 18:45

A Kazincbarcikánál pontosan tudják, az újpestieknek most bizonyítaniuk kell

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 10:39

Kuttor Attila: Férfias mérkőzésen az ellenfél rutinja döntött

Labdarúgó NB I
2025.12.15. 10:29

„A sikert nem szeretni, akarni kell” – Szentes Lázár 70 éves

Labdarúgó NB I
2025.12.12. 08:03

Kuttor Attila: Nem feltett kézzel lépünk pályára

Labdarúgó NB I
2025.12.07. 09:36
Ezek is érdekelhetik