FTC: „Mellbe vágott” - megszólalt a Fradi-sas

Vágólapra másolva!
2015.03.26. 16:04
Mint arról beszámoltunk, a Ferencvárosi Torna Club a tavaszi idényben új, modernebb kabalasasra cseréli a csapat zöld-fehér jelképét. Nagy Imre, a sas megszemélyesítője a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül Facebook-csoportnak küldte el észrevételeit.

„Március 24-én az épp aktuális kommunikációs vezető korrekt, illemtudó módon felhívott telefonon, és úgy közölte velem, hogy köszönik az eddig végzett munkám, de már az Újpest elleni mérkőzésre sem tartanak igényt a sasra, mert akkor fog debütálni az új sas.

Hiába voltam felkészülve, azért mellbe vágott a hír. Közöltem a vonal másik végén lévő illetővel, inkorrekt dolognak tartom, hogy ezt így, telefonon közli velem, aztán nagy nehezen kierőszakoltam egy másnap déli találkozót, mert bennem volt annyi gerincesség, hogy ezt szemtől szemben próbáljam lezárni.

A megbeszélésen próbáltam a miértekre választ kapni.

Annyit tudtam meg, hogy nem egyszemélyi döntés született, hanem a sas lecserélését maga a Ferencvárosi Torna Club kezdeményezte (azaz egy intézmény, ha jól gondolom). Kaptam még egy olyan választ is, hogy a mostani sas már nem divatos úgymond, mert a klub, szétnézve Európában, sokkal jobb példákat látott, így egy európaibb, sokkal dinamikusabb és esztétikusabb sast fognak április 12-én felavatni – hozzátéve, hogy az ő elképzelésük találkozott a nézők elképzelésével, mert a kérdőív válaszaiból egyértelműen tükröződik, hogy a nép is új sast akart. Végül is európai stadionhoz, európai szurkolótáborhoz európai sas dukál” – írta az 1982 óta meccsre járó, 2007–2008 óta Fradi-kabalaként dolgozó Nagy Imre, akinek teljes levelét a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül Facebook-csoportban olvashatják.

Legfrissebb hírek

Négygólos vereséget szenvedett a Ferencváros Angliában, a rájátszásban folytatja februárban

Európa-liga
2026.01.29. 22:57

Három gólt szerzett, és 2005 után újra nyert a Ferencváros otthonában az ETO

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 20:07

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

Yusuf tizenegyesére bombagóllal válaszoltak a görögök, továbbra is veretlen a Fradi az El-ben

Európa-liga
2026.01.22. 22:53

Bolla Bendegúz gólpasszt adott, a Ferencváros kikapott a Rapid Wientől

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 17:06

Bosnyák csatár is szerepel a Fradi kiszemeltjei között – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 16:43

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

A csatár nem utazik a Ferencváros edzőtáborába, klubot válthat – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:44
Ezek is érdekelhetik