FTC: Dibusz nem gondolta, hogy a Győrnek nem lesz ziccere

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.08. 18:33
Dibusz Dénes, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros kapusa nagyon elégedett volt a zöld-fehérek védekezésével a Győri ETO 3–0-s legyőzése alkalmával. A válogatott labdarúgó a 101. első osztályú mérkőzésén van túl, a szombati találkozón külön is köszöntötték a kerek számhoz érkező kapust.

„Korábban azt sem gondoltam volna, hogy eljutok száz NB I-es meccsig. Azt pedig főként nem, hogy ilyen rövid időn belül sikerül elérnem ezt a mérföldkövet. Persze nagyon örülök neki, hogy így alakult – nyilatkozta Dibusz a fradi.hu-nak a Győr elleni találkozó után. – Nagyon jól működött a védekezésünk, arra még én sem számítottam, hogy a Győrnek szinte nem is lesz nagyobb helyzete.” Dibusz a fradi.hu-nak a Győr elleni találkozó után. – Nagyon jól működött a védekezésünk, arra még én sem számítottam, hogy a Győrnek szinte nem is lesz nagyobb helyzete.”

„Fontos kiemelni, hogy ez nem csak a hátsó alakzat érdeme, az egész csapatnak megfelelően kell mozognia ahhoz, hogy lehozzuk kapott gól nélkül a mérkőzést. Stabilak vagyunk, ez nagyon fontos, hiszen a következő időszakban szerda-szombat ritmusban játsszuk a meccseket. Reméljük, minél tovább, ez ugyanis azt jelentené, hogy a kupákban is folyamatosan menetelünk.”

Legfrissebb hírek

Szélesi Zoltán: A Ferencváros egyértelműen előrébb tart, ugyanakkor a munka meghozza gyümölcsét

Labdarúgó NB I
11 órája

Mariano Gómez a derbi után: Úgy éreztem magam, mintha egy argentin bajnokin lennék

Labdarúgó NB I
12 órája

Már az első félidőben eldőlt, a Ferencváros három góllal legyőzte hazai pályán az Újpestet

Labdarúgó NB I
14 órája

A Ferencváros legyőzte a Balatonfüredet a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
16 órája

Megúszta a súlyosabb sérülést az FTC leendő irányítója

Kézilabda
2026.02.06. 17:21

Derbi: Szélesi játékosként már nyert az Üllői úton, most edzőként tér vissza

Labdarúgó NB I
2026.02.06. 13:52

Osváth Attila már nem sajnálja, hogy hétvégén nem sikerült megverniük az FTC-t

Labdarúgó NB I
2026.02.06. 10:25

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 17:07
Ezek is érdekelhetik