Újpest: több élcsapat kereste, a lila-fehéreknél kötött ki - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.11. 13:20
Januárban a Nemzeti Sport Online adta hírül, hogy a pozsonyi Slovan szlovák U21-es válogatott védője, a magát magyarnak valló Hudák Dávid az NB I-ben folytathatja a pályafutását. Nos, információink szerint a Ferencváros és a DVTK érdeklődése után az Újpest szerződtette is a játékost, amit később a lila-fehérek hivatalos honlapja  megerősített.

Hudákot több magyar klubnál is ismerik, és jó véleménnyel voltak róla. A napokban megírtuk, hogy Újpesten is szóba került a neve, és ma a klub be is jelentette, hogy fél évre kölcsönvette a futballistát. Az Újpestnek a nyáron vételi opciója lesz a hátvédre. A liláknál ősszel a Jonathan Heris, Litauszki Róbert kettős szerepelt a védelem közepén, de előbbi nem titkolta azon szándékát, hogy szeretne klubot váltani.

Hudák ma este érkezik Törökországba, így a délutáni, Nordsjaelland elleni felkészülési mérkőzésen még nem tud pályára lépni, de csütörtöktől bekapcsolódik a csapat edzéseibe.

A 194 centi magas Hudák az előző szezonban fontos szerepet játszott a Slovan bajnoki címében, és ebben az idényben is szerepelt 12 meccsen, ezek közül 11-en végig a pályán volt. A pozsonyiak azonban tavaszra új csapatot építenek az őszi gyengébb szereplés után (19 forduló után az 5. helyen állnak a 12 csapatos pontvadászatban), ezért kerülhet szóba az újpesti játéka.

A Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll már ősszel megnézte Hudák Dávidot a Slovan Bratislava egyik Európa-liga-meccsén, de hiába voltak jó véleménnyel a klubnál az U21-es hátvédről, a Fradinak ezen a télen nem volt szüksége új belső védőre, ezért nem kezdeményeztek tárgyalásokat.

Nem úgy a DVTK, amely Kádár Tamás egyik lehetséges helyettesének nézte ki, és bár időközben a Diósgyőr megszerezte a paksi Kovács Gábort, Hudákról sem mondtak le a vezetők. A Nemzeti Sport Online korábbi értesülései szerint a borsodi klub múlt héten is egyeztetett a Slovannal, ám megállapodás végül nem született a felek között.

Az Újpesthez kapcsolódó hír, hogy vasárnap az FK Rad elleni (2–1-re elveszített) felkészülési meccsen pályára lépett a csapatban a mali csatár, Abdoulaye Sissoko, de nem volt meggyőző a teljesítménye, így nem meglepő, hogy a klub ma a hivatalos honlapján tudatta, elköszönt a labdarúgótól.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Mihailo Perovics (montenegrói, Buducsnoszt Podgorica – Montenegró)
Kölcsönbe érkezők: Nemanja Andrics (szerb, Győri ETO), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia)
Kölcsönből visszatérők:
Zamostny Balázs (Haladás)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Berat Ahmeti (albán, szabadon igazolható), Marko Dmitrovics (szerb, Charlton – Anglia), Aristote Mboma (finn, szabadon igazolható), Jérémy Serwy (belga, szabadon igazolható), Simon Krisztián (1860 München – Németország)
Kölcsönbe távozók: Rodrigo Rojo (uruguayi, Sint-Truiden – Belgium)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Dani Ponce (spanyol, AD Alcorcón – Spanyolország), Nebojsa Koszovics (montenegrói, Standard Liege – Belgium)
Távozhatnak: Nagy János (érdeklődnek iránta: Kecskemét), Zamostny Balázs (érdeklődnek iránta: Soproni VSE)

 

Legfrissebb hírek

Megvan Nikolics Nemanja első igazolása Székesfehérváron

Labdarúgó NB II
7 órája

A Fradi nem fogadta el az első angol ajánlatot sem; a Lazio lemond Tóth Alexről

Labdarúgó NB I
9 órája

Kubatov Gábor: „Egyetlen magyar csapat sem ad el nekünk játékost” – értük tehetett ajánlatot a Fradi

Labdarúgó NB I
14 órája

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:56

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
Tegnap, 17:58

A Kecskemét elköszönt a korábbi NB I-es védőtől, aki a Szegedhez tart

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:55

A válogatott szélső ügyében megvan az elvi egyezség – Iránban folytathatja

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:49

Távozott a gólkirály; új játékosok Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:41
Ezek is érdekelhetik