DVSC: a kezdőbe kerülne a visszatérő 20 éves támadó

2015.02.24. 15:52
A tavasszal a nevelőegyüttesében, a DVSC-Tevában folytatja pályafutását Szécsi Márk – számolt be róla a hajdúsági klub hivatalos honlapja.

A DVSC saját nevelésű játékosa 2014 februárjában került kölcsönbe a Kecskeméthez, amelynél alapembernek számított, tizenkét NB I-es mérkőzésen lépett pályára a tavaszi szezonban. A lila-fehér csapat szerette volna megtartani a fiatal támadót, aki azonban a nyáron mégis Nyíregyházára szerződött, szintén kölcsönbe. Kezdetben ott is rendszeresen lehetőséget kapott, ám a Cegléd elleni Ligakupa-találkozón megsérült, emiatt a szezon hátralévő részében már nem léphetett pályára. A játékos a télen visszatért a nevelőklubjához, és azóta eldőlt, hogy a tavasszal ismét a Loki keretéhez tartozik. Sérüléséből felépült, így a hét elején csatlakozhatott a csapathoz.

„Kecskeméten volt egy jó fél évem, a Nyíregyházán töltött időszakról viszont ezt már nem mondhatom el, ugyanis öt meccs után súlyos sérülést szenvedtem, ami miatt meg kellett műteni – emlékezett vissza Szécsi Márk. – Egy rossz mozdulat volt, csináltam egy átlépős cselt balra, a jobb lábam leragadt, a testem viszont továbbfordult, és elszakadt a közelítő izmom. A hasfalamat is megrántottam vele, amelyben szintén lett egy kisebb szakadás. Az orvosok először nem tudták megállapítani a pontos diagnózist, csak később derült ki, hogy mi a baj. Körülbelül három hónappal a sérülés után műtöttek meg. Már nagyjából rendben vagyok, elkezdtem a munkát a Lokival, de még vissza kell nyerni a formámat, remélem, hamarosan pályára tudok lépni.”

A 20 éves játékos arról is beszélt, mennyire volt hasznos, hogy majdnem egy évet töltött kölcsönben a fejlődése érdekében. „Hasznosnak érzem, hogy két élvonalbeli együttesnél is szerepelhettem kölcsönben, hiszen folyamatos játéklehetőséget kaptam, ami fontos egy fiatal labdarúgónak. Szerintem sikerült fejlődnöm az egy év alatt, és fő célom, hogy bekerüljek a DVSC kezdőcsapatába. Amikor a Loki játékosa voltam, sajnos nem tudtam megragadni a lehetőséget, de azóta rutinosabb lettem, és ezt szeretném kamatoztatni. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy megvalósítsam az álmomat.”

Legfrissebb hírek

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
8 órája

A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.17. 19:32

Több mint tízezer néző előtt döntetlent játszott egymással a Debrecen és a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 21:25

A DVSC hosszabbított saját nevelésű hátvédjével

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:51

Szűcs Tamás: Ha újra vezetést szerzünk, meg kell tartani!

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:06

Az Újpest sorozatban négy vereség után javítana a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 13:12

A válogatottjában dőlt ki hetekre a DVSC átlövője

Kézilabda
2026.03.09. 15:53

Bódog Tamás: Megmutatta a Fradi, hogy nem véletlenül készülhet Európa-liga-nyolcaddöntőre

Labdarúgó NB I
2026.03.09. 07:40
Ezek is érdekelhetik