Haladás: szóban megegyeztek a németországi légióssal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.07. 16:48
Nagy Patrik esetleges szombathelyi szerepvállalásáról már beszámoltunk, most a Németországból hazatérő labdarúgó a rangado.hu-nak elmondta: két és fél évre szerződik a Haladáshoz.

„Jelenleg úgy áll a dolog, hogy szóban megegyeztünk a Haladással. Kedden voltam Németországban elintézni a papírjaimat, úgyhogy gyakorlatilag már csak az aláírás van hátra, ami a napokban történik meg – idézi a rangado.hu Nagy Patrikot, aki az őszt a bajor regionális ligában szereplő SV Seligenportennél töltötte. – Két és fél évre szóló szerződést írok alá. Egyet már edzettem is a csapattal, és abszolút pozitívak a benyomásaim. Nagyon tetszett a tréning, és úgy gondolom, a tabellán elfoglalt helyezéstől függetlenül jó csapata van a Haladásnak. Ismerős arcokkal is találkoztam, és bár annyi időt nem töltöttem még el, hogy érdemben tudjak beszélni, de az első benyomásaim jók voltak.”rangado.hu Nagy Patrikot, aki az őszt a bajor regionális ligában szereplő SV Seligenportennél töltötte. – Két és fél évre szóló szerződést írok alá. Egyet már edzettem is a csapattal, és abszolút pozitívak a benyomásaim. Nagyon tetszett a tréning, és úgy gondolom, a tabellán elfoglalt helyezéstől függetlenül jó csapata van a Haladásnak. Ismerős arcokkal is találkoztam, és bár annyi időt nem töltöttem még el, hogy érdemben tudjak beszélni, de az első benyomásaim jók voltak.”

A 23 éves középpályás korábban 34 élvonalbeli NB I-es bajnokin lépett pályára, futballozott az FTC-ben, a Vasasban, Újpesten és Kecskeméten is.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp Honvéd)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Laurentiu Branescu (román, a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország), Andrea Mancini (olasz, Bp. Honvéd, szabadon igazolható), Mohl Dávid (PMFC), Nagy Patrik (SV Seligenporten – Németország)
Távozók: Szakály Attila (ZTE)
Kölcsönbe távozók: Andrij Jefremov (ukrán, OFC Russel Gabcíkovo, Bős – Szlovákia)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Dvorschák Gábor (érdeklődnek iránta: Mezőkövesd), Gyűrű László (lejár a szerződése), Radó András (érdeklődnek iránta: külföld), Skriba Máté (Veszprém után ZTE?), Zamostny Balázs (érdeklődnek iránta: Mezőkövesd)

 

Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 12:49
Ezek is érdekelhetik