FTC: Játszani akarjuk a futballt - Hajnal Tamás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.30. 20:31
A Törökországban edzőtáborozó Ferencváros pénteki programjában a taktikai elemek gyakorlása és egymás közti játék szerepelt. A remek minőségű pályákon és kiváló körülmények között megtartott edzések után Hajnal Tamás nyilatkozott a zöld-fehérek hivatalos honlapjának.

„Egy rossz szavunk se lehet, már otthon, a Népligetben is minden adva volt a szakmai munka elvégzéséhez, és ugyanez igaz a törökországi edzőtáborra is. A társakról is csak jót tudok mondani. Mindenki nagyon motivált, játszani akarja a futballt, közös céljaink vannak, továbbra is ezen az úton akarunk maradni” – mondta Hajnal a fradi.hu-nak.fradi.hu-nak.

„Szerencsére csak pozitív dolgokat tudok elmondani, igaz ez a fizikai állapotomra is. Jól érzem magam, jó edzéseken veszünk részt, megkapjuk azt a terhelést, ami ilyenkor kell. Várom a holnapi mérkőzést, jó teszt lesz” – tette hozzá a Borussia Dortmund és a Stuttgart korábbi középpályása.

A Ferencváros szombat 14 órától a cseh élvonalbeli Bohemians Prahával csap össze felkészülési meccsen. A találkozót a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
13 órája

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44
Ezek is érdekelhetik