PAFC: három Vidi-játékos jöhet, egy légiós mehet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.22. 07:45
Benczés Miklós, a Puskás Akadémia labdarúgócsapatának vezetőedzője a Nemzeti Sportnak elmondta: három korábbi akadémistát hozna vissza a klubhoz a téli átigazolási időszakban.

„Czvitkovics Péterrel közös megegyezéssel szerződést bontottunk, sikeres folytatást kívánunk a volt középpályásunknak – mondta Benczés Miklós. – Nálunk kevesebb játéklehetőséget kapott, így a klub és az ő érdeke is ezt a lépést kívánta. Van olyan külföldi játékosunk, aki minden bizonnyal távozik tőlünk, ebben a kérdésben még zajlanak a tárgyalások. A szakmai és klubvezetőség három korábbi akadémista, Zsótér Donát, Nagy Zsolt és Kleinheisler László visszahozatalában gondolkodik.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
–
Az utánpótlásból felkerültek:
–
Kiszemeltek: Fiola Attila (Paks), Völgyi Dániel (Győri ETO, szabadon igazolható)

Kleinheisler László (Videoton), Nagy Zsolt (Videoton), Zsótér Donát (Videoton – az őszt a Dunaújvárosban töltötte kölcsönben)

Távozók: Czvitkovics Péter (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
–
Távozhatnak: –

 

Legfrissebb hírek

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:06

„Az én adottságaimmal is lehet magas szinten védeni” – interjú Lehoczki Bendegúzzal

Képes Sport
2026.11.01. 12:23

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Túl az NB I-es idény első harmadán – senki sem szökött meg

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 11:19

A Puskás Akadémiánál állítják: Megtévesztő a kormány taotérképe!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 09:52

A kupaarany emléke is hajtja előre a diósgyőrieket

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 08:45

Videoton: a klub szerződést bontott Pető Tamással, Bekő Balázs az új vezetőedző

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 15:20

Botladozó csapat, ködös jövőkép – mi történik a korábbi bajnok Videotonnál?

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 11:59