DVTK: Kész játékos lettem, letisztultabbá vált a játékom - Elek

2014.12.16. 11:45
Kiváló őszt tudhat maga mögött Elek Ákos, a DVTK labdarúgócsapatának válogatott középpályása. Olvasóink az NSO őszi idény végi álomcsapatába is beszavazták Eleket, aki a diósgyőri csapat hivatalos honlapjának elmondta: pályafutása legjobb szezonját futotta.

„Pályafutásom legjobb szezonja volt, de akár nyugodtan mondhatnék évet is. Sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, a paksi találkozó kivételével átlagos, vagy jó játékot nyújtottam. Ahogy telnek az évek, úgy lesz egyre tapasztaltabb az ember, huszonhat éves koromra kész játékos lettem. Sikerült kijavítanom az eddigi hibáimat, sokkal letisztultabbá vált a játékom. A futballban sincsenek csodák, dolgozni kell, és akkor lesz eredmény, szerencsére az a típusú játékos vagyok, aki szeret edzeni, mert a gyakorlás végére azt érzem, hogy ma is fejlődtem valamit és ezáltal több lettem. A mérkőzések előtt is ezért szoktam iskolázni, ha két méterről a lábamra dobja valaki a labdát, akkor azt ezerből ezerszer pontosan rúgom vissza, de ha kihagyok egy-két napot, akkor csökken a hatékonyság” – mondta Elek a dvtk.eu-nak.Elek a dvtk.eu-nak.

 

Legfrissebb hírek

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Ötgólos meccsen verte a DVTK az újoncot, góleső Fehérváron, kikapott a KTE Ajkán – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:52

Hátrányból, nehezen nyert Nagykanizsán a DVTK

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 17:23

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.07.22. 22:49

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai és BVSC-érkező

Labdarúgó NB II
2026.07.03. 19:30

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a DVTK – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 20:56

NB II: újabb támadót igazolt a DVTK – „sok örömet fog szerezni”

Labdarúgó NB II
2026.07.02. 12:48