Up: Körzetekből válogathatnak majd a bázisok - Szalai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.01. 13:01
Jövő nyártól meglesznek azok a körzetek, ahonnan az utánpótlásközpontok felvehetik a játékosaikat, nem lehet majd az ország egyik feléről a másikra vinni a gyerekeket – árulta el Szalai László, az MLSZ edzőképző központjának igazgatója a Grund felsőfokon dokumentumfilmhez kapcsolódó Sportgazdaság extrában. Ennek az a célja, hogy a játékosok ne szakadjanak el idő előtt a családi háztól.

A Grund felsőfokon Portugáliát bemutató adásából kiderült, Portugáliában igyekszenek a fiatalokat minél tovább a családjuk közelében tartani, a Benfica például négy „kitelepített” akadémiát működtet országszerte, hogy ne szakítsák ki a legfiatalabbakat saját közegükből. Ezzel kapcsolatban Buzsáky Ákos, a Ferencváros jelenlegi, a Porto és az Académica korábbi játékosa elmondta, szerencsésnek tartja magát, hogy stabil családi háttér áll mögötte, és ez például egy 15–17 éves számára nagyon fontos. „Ha egy kisfiú kikerül 14-15 esztendősen külföldre, olyan sok külső hatás éri, hogy nem biztos, hogy a futballpályán nyújtott teljesítménye lesz, ami meggátolja, hogy fejlődjön vagy futballistává váljon, ha nem azt a hátteret kapja meg, amit egy családi fészek meg tud adni."„Ha egy kisfiú kikerül 14-15 esztendősen külföldre, olyan sok külső hatás éri, hogy nem biztos, hogy a futballpályán nyújtott teljesítménye lesz, ami meggátolja, hogy fejlődjön vagy futballistává váljon, ha nem azt a hátteret kapja meg, amit egy családi fészek meg tud adni."

Szalai László, az MLSZ edzőképző központjának igazgatója is úgy véli, nem szerencsés, ha túl hamar elszakadnak a gyerekek a családi háztól. „A Magyar Labdarúgó-szövetségnek van egyfajta törekvése, hogy a jövő nyártól ez is megváltozzon. Szeretnénk azt a rendszert bevezetni, hogy ne lehessen például Szombathelyről Békéscsabára vinni, vagy Békéscsabáról elhozni játékost túl korán, tehát legyenek meg azok a körzetek, ahonnan ezek az utánpótlásközpontok felvehetik az ifjú futballistákat" – árulta el Szalai László, aki úgy véli, ez segítené, hogy a játékosok minél tovább a családjukkal maradhassanak. – Ettől függetlenül, hiszen sokszor felróják hibaként az akadémiai rendszernek, hogy bent laknak, össze vannak zárva, kiszakítjuk őket a saját közegükből, olyan sok személyiségsérült gyereket én még azért nem nagyon láttam az akadémiákon."

„Ha mondjuk Kispestet veszem példaként, a Havanna-lakótelepen vagy a Wekerlén nem biztos, hogy találok olyan családokat, amelyek be tudnak fogadni még két-három gyereket magukhoz és el tudják látni őket folyamatosan, ahogyan azt teszik mondjuk Angliában vagy Belgiumban – utalt a szakember arra, hogy mások a társadalmi körülmények, mint például Belgiumban, ahol befogadó családoknál helyezik el az akadémistákat. Szerinte ezeknek az intézményeknek ifjúságvédő szerepük is van. – Az akadémiáknak nem csak az a lényegük, hogy futballistát neveljenek. Nekünk a Honvédban volt olyan játékosunk, aki mielőtt bekerült, naponta egyszer evett; számára az, hogy bekerült az akadémiára és naponta négyszer kapott enni, iskolába járt, jó körülmények vették körül, ez olyan volt, mint a mennyország."

Legfrissebb hírek

Tenisz: Mokán István Damján halmozza a sikereket 2026-ban

Utánpótlássport
10 órája

Kézilabda: „A név önmagában nem elég a sikerhez” – Iváncsik Máté

Utánpótlássport
14 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos válogatottak körül

Utánpótlássport
Tegnap, 11:10

Atlétika: a gerelyhajító Kövér Fanni két ezüstéremmel kezdte az évet

Utánpótlássport
2026.03.19. 19:28

Öttusa: a KSI új perspektívát nyit a csömöri ígéretek előtt

Utánpótlássport
2026.03.19. 16:09

Jégkorong: Papp Adrián megvillant az Erste Liga rájátszásában

Utánpótlássport
2026.03.19. 09:13

Kosárlabda: túl van az első erőfelmérőn az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2026.03.18. 16:12

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
2026.03.18. 09:10
Ezek is érdekelhetik