PMFC: Ez a társaság tudja játszani a futballt - id. Dárdai

2014.10.31. 09:56
Idősebb Dárdai Pál vezetőedzőként már ült a pécsi kispadon, csaknem húsz évvel ezelőtt, 1995-ben irányította a csapatot, a szezon végén a Tiszakécske elleni osztályozón maradt csak benn az élvonalban a PMFC. Azóta volt Komlón, Barcson Dombóváron is edző, most a PMFC megbízott trénerét, Kulcsár Árpádot segíti.

„Egy éve és két hónapja álltam fel legutóbb a kispadról, a PMFC utánpótlásában dolgoztam, azóta nyugdíjas vagyok – nyilatkozta idősebb Dárdai Pál a Nemzeti Sportnak. – Ezer szállal kötődöm a városhoz és a csapathoz, így amikor Kulcsár Árpi felkért a feladatra, egy pillanatig sem haboztam. Úgy látom, a futballról vallott felfogásunk nagyon közel áll egymáshoz, hiszen játékosom is volt, edzősködtünk is már együtt, és most közösen dolgozhatunk azért, ami mindkettőnk szívéhez közel áll – a pécsi futballért. Ha tréfásan akarnék fogalmazni, most van a legnagyobb esély Pécsről bekerülni a válogatottba, hiszen a fiam a szövetségi kapitány, így családon belül elintézhetjük. De komolyra fordítva: természetesen eddig is kijártam a meccsekre, sok időt töltök a klubházban, így képben vagyok a játékosokat illetően. Ez a társaság tudja játszani a futballt, és sokkal jobb képességű, mint ahogy azt a tabellán elfoglalt helyezése mutatja.” idősebb Dárdai Pál a Nemzeti Sportnak. – Ezer szállal kötődöm a városhoz és a csapathoz, így amikor Kulcsár Árpi felkért a feladatra, egy pillanatig sem haboztam. Úgy látom, a futballról vallott felfogásunk nagyon közel áll egymáshoz, hiszen játékosom is volt, edzősködtünk is már együtt, és most közösen dolgozhatunk azért, ami mindkettőnk szívéhez közel áll – a pécsi futballért. Ha tréfásan akarnék fogalmazni, most van a legnagyobb esély Pécsről bekerülni a válogatottba, hiszen a fiam a szövetségi kapitány, így családon belül elintézhetjük. De komolyra fordítva: természetesen eddig is kijártam a meccsekre, sok időt töltök a klubházban, így képben vagyok a játékosokat illetően. Ez a társaság tudja játszani a futballt, és sokkal jobb képességű, mint ahogy azt a tabellán elfoglalt helyezése mutatja.”

Legfrissebb hírek

A PMFC szélsője 50 méteres szóló végén vette be a Kisvárda kapuját – videó

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 21:52

NB III: kiütéses pécsi siker, továbbra is hibátlan a Gyula

Labdarúgó NB II
2026.10.24. 20:55

NB III: ikszelt a Haladás a Mosonmagyaróvárral, Siófokon nyert a Pécs

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 20:45

Megyeri Károly sohasem feledi a gólt megelőző beadását

Európa-liga
2026.10.04. 11:18

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 16:37

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

Újpest: régi és új arcok érkeztek az utánpótlásba – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 15:22

NB III: korábbi élvonalbeli támadót igazolt a Pécs – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.02.09. 15:06