NB I: „Számunkra a 20. percben kezdődött a mérkőzés”

Vágólapra másolva!
2014.10.31. 21:53
Mint arról már beszámoltunk, a Kecskemét 0–1-ről fordítva nyert 2–1-re a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I 13. fordulójának nyitó mérkőzésén. A találkozó után a két vezetőedző, Bekő Balázs és Benczés Miklós értékelt a Sport Tv-nek.

„Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést. Nem erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy szeretnénk a saját játékunkat ráerőltetni a Puskás Akadémiára, hanem, hogy nem engedjük játszani őket és a pályán már feljebb letámadjuk az ellenfelünket. Ez nem jött be, nagyon sok hibát vétettünk, aztán kicsit felpörögtünk. A 20. perc környékén kezdődött számunkra a meccs, de megérdemelten fordítottunk. A második félidő pedig egy nagy küzdelem volt, ahol úgy érzem mindkét oldalon voltak lehetőségek. Számtalan kontratámadásunk volt, amelyeket gólra kellett volna váltanunk, illetve szükség volt Tomas Tujvel több bravúrjára is” – értékelte a mérkőzést Bekő Balázs, a Kecskemét vezetőedzője a Sport Tv-nek.Bekő Balázs, a Kecskemét vezetőedzője a Sport Tv-nek.

„Azért vagyok bosszús, mert jól kezdtük a találkozót, működött minden, amit elterveztünk, de a rúgott gól után a két nagy lehetőségünkkel nem éltünk. Magára talált a Kecskemét, mi pedig olyan futballt kezdtünk el játszani, amely nem a sajátunk, ettől pedig borult az egész játékunk képe. Nem volt annyi oldalpasszunk és nem járattuk addig a labdát, ameddig szerettem volna, gyorsan akartunk átmenni a kontratámadásokba, ez pedig a Kecskemét erőssége és sok labdát veszítettünk ebből. Kaptuk a gólokat és bár a második játékrészben megvoltak a helyzeteink, nem találtunk a kapuba” – mondta Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
52 perce

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
19 órája

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:03

Férfi kosárlabda NB I: fölényes szolnoki győzelem Kecskeméten

Kosárlabda
2025.10.19. 20:23

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 17:30

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 10:39

Benczés Miklós: A labdarúgó-szakosztályhoz semmi közöm sincsen

Egyéb egyéni
2025.10.18. 19:36

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46
Ezek is érdekelhetik