Dunaújváros: sikeres teszt, fényben úszik a stadion - képek

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2014.10.09. 07:29
A labdarúgó NB I-ben szereplő Dunaújváros PASE hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy az újonc pályáján megtörtént az átadás előtti világításpróba.

A világ élvonalát képviselő, az új nemzetközi előírásoknak is megfelelő lámpatesteket a munkálatok befejező szakaszának részeként, próbaként kapcsolták fel szerdán.

A munka még augusztusban, az ünnepélyes szerződéskötéssel kezdődött el. A szurkolók az első hazai, esti mérkőzést október 17-én tekinthetik meg, az ellenfél a Szombathelyi Haladás lesz.

Sztanó Miklós ügyvezető arról számolt be az MTI-nek, hogy szerdán este megtartották a próbaüzemet, melynek során mindent rendben találtak a szakemberek, így csütörtökön lezajlott a műszaki átadás is.

A klub honlapja szerint a világítás kiépítését követően is folytatódik a stadion felújítási programja, amelyben szerepel a gyepszőnyeg cseréje, a pálya vízelvezetésének megoldása, a székek cseréje és az eredményjelző beépítése.

„Várható egy újabb, 2.6 milliárdos támogatás, melyet Magyarország kormánya két-három héten belül tárgyalni fog” – olvasható a honlapon.

Az élvonalbeli bajnokságban egyedüliként nyeretlen Dunaújváros jelenleg sereghajtó, de meccsei döntő többségét idegenben játszotta.

Fényben úszik a dunaújvárosi stadion (Fotó: facebook.com/Dunaújváros-PASE)

Legfrissebb hírek

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.24. 19:46

A Győr 29 góllal megverte a Dunaújvárost a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.14. 18:18

Újra hazai jégen játszhat az Erste Ligában a Dunaújváros

Jégkorong
2026.01.13. 15:47

Férfi röplabda Extraliga: a Kazincbarcika 62 perc alatt nyert Dunaújvárosban

Röplabda
2026.01.10. 18:43

A Vác kiütötte a hét ifistát nevező Dunaújvárost a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.12.30. 18:46

„A világ legnagyszerűbb stadionja” – A Los Angeles Memorial Coliseumban jártunk

Képes Sport
2025.12.16. 09:44

Női kézi NB I: az önkormányzat segíti a működést Dunaújvárosban, de hosszabb távon visszafogja a támogatást

Kézilabda
2025.12.13. 13:38
Ezek is érdekelhetik