PMFC: az Újpest és az MTK után ismét Pécsen a csatár

2014.09.24. 21:33
A Pécsi MFC labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be a korábban az Újpestben és az MTK-ban is megforduló 23 éves csatár, Frank Richárd szerződtetését.

„Frank Richárd Pécsett folytatja pályafutását, a 23 éves csatár két évre írt alá. Klubunk mindenben megegyezett a korábban az Újpestben és az MTK-ban is megforduló 23 éves támadóval" – adta hírül a pmfc.hu.

Frank Richárd Pécsett született, és a baranyai megyeszékhelyen kezdett el futballozni, a PMFC utánpótláscsapataiban.17 évesen került Újpestre, felnőttkarrierjét azonban az MTK-ban kezdte meg 21 évesen – mutatja be az új játékost a pécsiek hivatalos honlapja. – A budapesti kék-fehéreknél két szezont játszott, a 2012–2013-as idényt pedig kölcsönben Tatabányán töltötte.

Frank augusztus 31-én még játszott hat percet az MTK-ban a Ferencváros ellen, de ezt követően, még a nyári átigazolási időszak hajrájában szakított vele a fővárosi klub. A csatár az NB I-ben összesen 15 meccsen két gólt szerzett.

„Úgy érzem, pécsi születésűként szóba sem jöhetett más vidéki csapat. Mindenképpen szerettem volna az NB I-en belül váltani, szerintem a hazatérésem senkit sem lep meg. Azt gondolom,a PMFC-nek szüksége van pécsi kötődésű labdarúgókra, ami az én beilleszkedésemet is megkönnyíti, hiszena játékosok és a csapat körüli emberek közülsokakat már régebbről is ismerek. Mindenképpen húzóember szeretnék lenni, és tudom, hogy ehhez meg is fogom kapni a megfelelő szakmai hátteret az edzői stábtól. Ráadásul nekem is a sok passzos, játszós foci fekszik, ezért örülök, hogy Pécsett folytathatom" – nyilatkozta a pmfc.hu-nak Frank, akinek választása a 29-es mezszámra esett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Andrej Causic (horvát, DAC 1904 – Szlovákia), Frank Richárd (MTK), Heffler Norbert (MVM-Paks, legutóbb Sopron), Helesfay Donát (Kozármisleny, újra kölcsönben), Vukasin Polekszics (DVSC-Teva, montenegrói), Pölöskey Péter (DVSC – kölcsön után végleg), Rácz Ferenc (Kozármisleny, újra kölcsönben), Eke Uzoma (nigériai, Sandhausen – Németország)
Távozott/távozhat: Bailo Dávid (ZTE), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Holczer Ádám (Soroksár), Koller Krisztián (Nyíregyháza), Milan Perics (szerb, Videoton – kölcsönből vissza, onnan Dunaújváros), Steer Bence (FK Nardo – Norvégia), Városi Viktor (Haladás), Zsdrál Miroszláv (Kaposvár)
Kiszemeltek: –
Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08