Nyíregyháza: a Honvéd korábbi légiósát is teszteli az újonc

2014.09.29. 18:49
Minden posztra érkezik a héten próbajátékos a Nyíregyháza Spartacushoz – számolt be róla a klub hivatalos honlapja. Valamennyien külföldről jönnek, és ketten már a hétfői edzésen csatlakoztak a kerethez – olvasható a nyiregyhazaspartacus.hu-n.



Ukrajnából érkezett Jevgenyija Safrajenko, aki elsősorban szélső védőként bevethető. Róla egyelőre keveset tudni, a másik tesztelt labdarúgó viszont nem ismeretlen a magyar mezőnyben: Borisz Zsivanovics szerepelt már Magyarországon, az elmúlt két idényt a Budapest Honvédban töltötte.

Ukrajnából érkezett Jevgenyija Safrajenko, aki elsősorban szélső védőként bevethető. Róla egyelőre keveset tudni, a másik tesztelt labdarúgó viszont nem ismeretlen a magyar mezőnyben: Borisz Zsivanovics szerepelt már Magyarországon, az elmúlt két idényt a Budapest Honvédban töltötte.

A szerb középpályás az előző bajnokságban 15, a 2012–2013-as szezonban 25 találkozón szerepelt az élvonalban és 24 alkalommal volt kezdő a fővárosiaknál.

A kerethez a héten újabb három játékos érkezik tesztelésre, valamennyien az ukrán élvonalban szerepeltek korábban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Mohamadou Abdouraman (kameruni, DVTK), Fodor Ferenc (PMFC), Koller Krisztián (szabadon igazolható, PMFC), Zoran Kosztics (szerb, Diósgyőr), Lázár Bence (Újpest – kölcsönbe), Nagy Zoltán (DVSC-Teva – kölcsönbe), Pekár László (KTE), Póti Krisztián (KTE), Spitzmüller István (DVSC), Szécsi Márk (DVSC – kölcsönbe)
Távozott/távozhat: Csordás Szabolcs (Ajka), Dajka László (Nyírbátor – kölcsönbe),Kákonyi Dániel (Gyirmót), Kis Róbert (Balmazújváros), Máté János (Szolnok – kölcsönből vissza, onnan Mezőkövesd), Paku Roland (Győri ETO – kölcsönből vissza, onnan Gyirmót), Polényi Gábor (Vasas), Reznek Donát (Balmazújváros – kölcsönbe), Szilágyi Péter (Békéscsaba), Ulvicki Mihály (Jászapáti), Fabu Márton, Lipcsei Márk, Szathmári Sándor, Sándor Dávid (mind Nyírbátor – kölcsönben)
Kiszemeltek: Jevgenyija Safrajenko (ukrán, ?), Borisz Zsivanovics (szerb, legutóbb Bp. Honvéd)

 

Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:50

Szerződést hosszabbított rutinos középpályásával a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.04.28. 16:02

NB I: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 14:59

Kovács Dániel: Érdekes meccs lesz ez Dárdai Pál és Bódog Tamás között is

Labdarúgó NB I
2026.04.17. 07:30

Temesvári Attila védőként az egyik legeredményesebb Szpari-játékos

Labdarúgó NB I
2026.04.14. 11:43

Katona Levente: Nehéz megállítani a paksi csatárokat

Labdarúgó NB I
2026.04.11. 11:42
Ezek is érdekelhetik