NB I: Javítanunk kell a helyzetkihasználásunkon - Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.14. 21:01
Mint arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I hetedik fordulójában a Ferencváros hazai pályán 2–1-es győzelmet aratott a Puskás Akadémia ellen. A zöld-fehéreket iráőnyító Thomas Doll a mérkőzést közvetítő Sport Televíziónak elmondta, hogy javítani kell a helyzetkihasználásukon, míg a felcsútiak vezetőedzője, Benczés Miklós a vereség ellenére sem elégedetlen a látottakkal.

Thomas Doll (a Ferencváros vezetőedzője): – Azért voltam bosszús, mert kettő nullás vezetésünk után kiengedtük a kezünkből a meccset, túl sokat kockáztattunk. Sok helyzetet kidolgoztunk, de nem tudtuk eldönteni a mérkőzést. A következő hetekben a helyzetkihasználásunkon kell javítanunk.Thomas Doll (a Ferencváros vezetőedzője): – Azért voltam bosszús, mert kettő nullás vezetésünk után kiengedtük a kezünkből a meccset, túl sokat kockáztattunk. Sok helyzetet kidolgoztunk, de nem tudtuk eldönteni a mérkőzést. A következő hetekben a helyzetkihasználásunkon kell javítanunk.

Benczés Miklós (a Puskás Akadémia vezetőedzője): – Nem lehetek csalódott a játék képe miatt, hiszen a Ferencváros otthonában is helyenként dominálni tudtunk, jól futballoztunk. Sajnos volt egy rövidzárlatunk, amely eldöntötte a három pont sorsát, de akadtak olyan jelek, olyan teljesítmények, amelyeknek a jövőben elegendőknek kell lenniük az első győzelmünk megszerzéséhez. Nem tudom, hogy jól játszott-e a Fradi. Ha igen, akkor mi sem teljesítettünk rosszul, mert az első félidő végén a Ferencváros térfelén tudtuk tartani a labdát. Gyakran előfordulnak védelmi kihagyások, melyek megbosszulják magukat, hiszen hiába rúgunk gólt, ha mindig kapunk.

Legfrissebb hírek

UEFA Ifjúsági Liga: Puskás Akadémia–Sporting

Minden más foci
56 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
5 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
6 órája

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
8 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
20 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
23 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04
Ezek is érdekelhetik