Honvéd: „A Del Piero, Mancini kettős hatékony lehetne”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.06. 09:22
Első gólját szerezte – méghozzá büntetőből – a Bp. Honvédban Andrea Mancini a Győri ETO elleni keddi idegenbeli Ligakupa-mérkőzésen (3–3). Olaszországban nem is maradt visszhang nélkül a légiós találata, a kispestiek labdarúgója elmondta: nagy lelki tehertől szabadult meg.
„Abban a pillanatban nagy elégedettséget éreztem, nagy szükségem volt már erre a gólra, hogy megszabaduljak a rám nehezedő nagy lelki tehertől – nyilatkozta Andrea Mancini, aki túl van már a sérülésektől sem mentes egyéves beilleszkedésen. – A szezon elején fizikai problémáim voltak, és még most sem vagyok teljesen egészséges, nem is tudok százszázalékos edzésmunkát végezni. Viszont egyre jobb erőben érzem magam, és tudom, hogy egészségesen majd a csapat segítségére leszek. A bajnokságban nincs igazán nagy esélyünk kiugró eredményre, inkább a kupában lehetünk sikeresek. A siker azt jelentené, hogy kijussunk a nemzetközi kupaporondra, ott legyünk az Európa-liga selejtezőjében.”

Mancini megerősítette, hogy a kispesti klubnál változatlanul nem mondtak le a neves honfitárs, Alex Del Piero szerződtetéséről, aki az elkövetkezendő hónapokat Indiában tölti ugyan, de januártól újra fogadja a kérőket.

„Megtiszteltetés lenni mindannyiunk számára, ha egy olyan játékostól tanulhatnánk, mint ő. Az egész öltözőt megváltoztatná a jelenléte. Egy Del Piero, Mancini csatárkettős pedig igazán hatékony páros lehetne, bízom benne, hogy még akkor is, ha ez a Mancini nem az a Mancini."

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik