Videoton: a távozó védő a portugál kettőben folytatja

2014.08.18. 06:17
A portugál másodosztályban szereplő Portimonense együttesében folytatja a pályafutását a Videotontól nyáron távozó labdarúgó, Mamadu.

A 24 éves bissau-guineai válogatott balhátvéd kétéves szerződést kötött új klubjával.

Mamadu már együtt edz új csapatával, de a hétvégén, a bajnokság második fordulójában még nem kapott lehetőséget edzőjétől.

A légiós 2013 nyarán érkezett a szintén portugál Deportivo Avestől, de nem váltotta meg a világot. A szezonban mindössze három NB I-es találkozón kapott lehetőséget, összesen 161 percet játszott a magyar élvonalban. Emellett három Magyar Kupa- és tizenegy Ligakupa-találkozó, illetve öt NB III-as bajnoki jutott neki Magyarországon.

A Videoton július végén közös megegyezéssel bontott vele szerződést.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők: Vaszilisz Aposztolopulosz (görög, PAFC – kölcsönből vissza), Fejes András (MTK – kölcsönből vissza), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Uros Nikolics (szerb, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Szofian Sakla (marokkói, Betis B – Spanyolország), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, legutóbb Haladás, kölcsönben), Dinko Trebotic (horvát, Lokomotiva Zagreb – Horvátország), Feczesin Róbert (szabadon igazolható, legutóbb Padova – Olaszország)
Távozott/távozhat: Vítor Gomes (portugál, Genclerbirligi – török?), Lencse László (Puskás Akadémia – kölcsön után végleg), Lupeta (portugál, Vitória Setúbal – Portugália), Mamadu (bissau-guineai, Portimonense – Portugália), Nildo Petrolina (brazil, Arouca – Portugália), Paraíba (brazil, ?), Milan Perics (PMFC után Dunaújváros – kölcsönbe), Szekeres Adrián (Puskás Akadémia után Dunaújváros – kölcsönbe), Tóth II Balázs (Puskás Akadémia – ismét kölcsönbe), Tomás Tujvel (szlovák, KTE – kölcsönbe), Zé Luís (zöld-foki-szigeteki, Braga – Portugália, kölcsönből vissza), Zsótér Donát (Szolnok után Dunaújváros – kölcsönbe)
Kiszemeltek: Németh Krisztián (szabadon igazolható, legutóbb Roda), Radó András (Haladás)

 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított fiataljával az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
3 órája

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Egyhuzamban ötödik győzelmét aratta a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.03.08. 14:42

Tovább tart a Videoton győzelmi szériája

Labdarúgó NB II
2026.03.02. 21:49

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02
Ezek is érdekelhetik