NB I: Most minden bejött, ezt meg kell becsülni - Csertői

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.08. 21:31
Csertői Aurél szerint minden bejött az MTK ellen, a 3–0-ra nyerő Paks vezetőedzője elmondta, a jó játék fegyelmezettséggel és szerencsével párosult, ezt pedig meg kell becsülni.

Garami József, az MTK vezetőedzője a Sport Tv kamerája előtt: – „Számítottam rá, hogy a Paks egy jó csapat, és jól játszanak. Tudtam, hogy sokat számít, melyik csapat hibázik, mi pedig az első percekben csináltunk egy nagy hibát, amelyből gólt kaptunk. Ezután a Paks nyugodtan játszhatta a játékát, ragyogóan védekeztek, és abból kontráztak. Természetes, ahogy megszületett a második gól, utána a Paks fölénk kerekedett. Megérdemelten nyertek, mi a mai nap gyengébben játszottunk. Az ellenfél erőszakos volt, a mi támadásaink valahol mindig elakadtak, volt néhány lehetőségünk, az első félidőben kihagytunk egy nagy helyzetet, amelyből illett volna gólt szereznünk, talán akkor más lett volna a kép."Garami József, az MTK vezetőedzője a Sport Tv kamerája előtt: – „Számítottam rá, hogy a Paks egy jó csapat, és jól játszanak. Tudtam, hogy sokat számít, melyik csapat hibázik, mi pedig az első percekben csináltunk egy nagy hibát, amelyből gólt kaptunk. Ezután a Paks nyugodtan játszhatta a játékát, ragyogóan védekeztek, és abból kontráztak. Természetes, ahogy megszületett a második gól, utána a Paks fölénk kerekedett. Megérdemelten nyertek, mi a mai nap gyengébben játszottunk. Az ellenfél erőszakos volt, a mi támadásaink valahol mindig elakadtak, volt néhány lehetőségünk, az első félidőben kihagytunk egy nagy helyzetet, amelyből illett volna gólt szereznünk, talán akkor más lett volna a kép."

Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője: – „A végeredmény a lényeg, az első félidőben 1–0-nál kellett egy kapusbravúr, de a második félidőben szenzációsan fociztunk, akkor megérdemeltük, hogy nagy gólokat rúgjunk, míg az MTK-nak a második játékrészben nem volt helyzete. A fegyelmezett védekezés az alap, de a támadásokat sem adtuk fel. Most minden bejött, tehát párosult a jó játék, a fegyelmezettség és a szerencse, ezt meg kell becsülni. Hogy továbbvigyük, ugyanilyen melót kell beleraknunk."

Legfrissebb hírek

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Emlékhelyet avatnak az MTK stadionjában Garami József tiszteletére

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:27

Válogatott támadót igazolt az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 16:23

Paksi FC: megegyeztek, Fehérvárról érkezik szélső Zeke pótlására – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 14:19

A Paks két góllal büntette a tehetetlen Újpestet

Labdarúgó NB I
2026.08.21. 19:27

Mesterlövészek nyomdokaiba léphet Szalai József

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 14:11

Felkészülés: A Paks négy gólt szerzett Eszéken, a Puskás Akadémia legyőzte a Slovant

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 21:37

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
2026.06.30. 16:27