FTC: eldőlt, Jack Tuijp a holland másodosztályba igazol

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.14. 17:53
null
Remek kezdés – gyenge folytatás. Jack Tuijp (balra) gólt lőtt a Pécs ellen, aztán eltűnt… (Fotó: Grnák László)
A korábbi sajtóhír megalapozottnak bizonyult: a holland labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Helmond Sport csütörtökön a hivatalos honlapján bejelentette Jack Tuijp kölcsönvételét.

 

A Ferencvárosnál partvonalon kívülre kerülő 30 éves holland csatár egy esztendőre kerül kölcsönbe a Helmondhoz.

„Nagy örömmel nyugtázzuk, hogy Tuijp a mi játékosunk lett – kommentálta a bejelentést Mario Captein, a holland klub igazgatója. – Jack az a fajta csatár, aki hiányzott a keretünkből. Befejező csatárra volt szükségünk, aki könnyebbé teszi a támadójáték szervezését, képes gólokat szerezni. Utóbbiról Hollandiában már tanúbizonyságot tett, hiszen háromszor gólkirály volt a másodosztályban."

A hírben megemlítik: Tuijp olyan gyorsan csatlakozik a Helmond keretéhez, amilyen gyorsan csak lehetséges.

Tuijp tavaly júliusban azzal a céllal került a Fradihoz, hogy Böde Dániel mellett még egy gólerős támadó szerepeljen a zöld-fehér csapatban. Remekül kezdődött a csatár ferencvárosi időszaka, a Pécs elleni találkozón az ő góljának is köszönhetően 2–1-re nyert a Ferencváros.

A második mérkőzésén hazai pályán így már Böde nélkül, egyedüli centerként kezdett a Videoton ellen, ám több ziccert is elpuskázott, a Fradi kikapott, róla pedig kiderült, hogy erőnléti problémákkal küszködik. Ezt követően Ricardo Moniznál elvétve, Thomas Dollnál pedig egyáltalán nem kapott lehetőséget a bizonyításra, ráadásul a tartalékcsapatban sem játszhatott, ezért az utánpótláscsapatnál edzett.

Tuijp szerződése a transfermarkt.de adatai szerint 2016. június 30-ig érvényes a Ferencvárossal, amelyben hét NB I-es találkozón egy gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Batik Bence (MTK – kölcsönből vissza), Bosnjak Predrag (Haladás), Emir Dilaver (osztrák, Austria Wien – Ausztria), Gera Zoltán (szabadon igazolható, legutóbb West Bromwich Albion – Anglia), Tomislav Havojic (horvát, NK Istra 1961 Pula – Horvátország), Stjepan Kukuruzovic (svájci-horvát, FC Zürich – Svájc), Benjamin Lauth (német, 1860 München – Németország),Nagy Dániel (VfL Osnabrück – Németország), Michal Nalepa (lengyel, Wisla Kraków – Lengyelország), Orosz Márk (Lombard Pápa – kölcsönből vissza), Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen, kölcsönbe – Németország), Tarczy Pál (Soroksár)
Távozott/távozhat: Muhamed Besic (bosnyák, Everton – Anglia), Csilus Tamás (Lombard Pápa – kölcsönbe), Ulysse Diallo (mali, Arouca – Portugália), Gál Szabolcs (Lombard Pápa?), Hidvégi Sándor (MTK – kölcsönbe), Julian Jenner (holland, ?), Aleksandar Jovanovic (bosnyák, DVSC), Józsi György (Dunaújváros), Kunsági Roland (Mezőkövesd – kölcsönbe), Kurucz Péter (Soroksár – kölcsönbe), Laczkó Zsolt (?), Leonardo (brazil, 1860 München – Németország), Mark Otten (holland, visszavonul?), Orosz Márk (Dunaújváros), Péter Antal (Soroksár – kölcsönbe), Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – német, kölcsönből vissza), Jack Tuijp (holland, Helmond Sport, Hollandia – kölcsönbe), Arsenio Valpoort (holland, RKC Waalwijk – Hollandia)

 

Legfrissebb hírek

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

A portugál-magyar edző szerint az első húsz perc meghatározó lesz a Braga–Ferencváros mérkőzésen

Európa-liga
2026.03.18. 10:22

Zalaegerszegi klubrekordért igazolt Borges az MLS-be – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.17. 16:07

A Ferencváros kiváló védekezését dicsérik Portugáliában – lapszemle

Európa-liga
2026.03.13. 09:00

Dmitrijeva 12 gólt dobott, az FTC kiütötte az Esztergomot a Magyar Kupából

Kézilabda
2026.03.12. 19:49

Ezúttal elmaradt a meglepetés, az újra élre álló FTC két góllal nyert Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2026.03.08. 20:20

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 16:40

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
2026.02.28. 08:02
Ezek is érdekelhetik