Videoton: „A csehek nem tudtak mit kezdeni a védelmünkkel”

2014.07.10. 09:11
Mint arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I rajtjára készülő Videoton felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a Jabloneccel. A fehérváriak vezetőedzője, Joan Carrillo szerint szemmel látható volt, hogy a cseh első osztályú együttes nem tud mit kezdeni a jól záró védelmükkel.

„A felkészülésünk jelenlegi szakaszában teljesen normális, hogy fáradtabban mozogtak a játékosok, mint ahogy majd akkor fognak, amikor csúcsformába kerülnek néhány héten belül. A csehek elleni barátságos meccs ugyanakkor jól szolgálta a felkészülésünket. Látható volt, hogy ők előrébb tartanak, korábban kezdték a nyári alapozást. Egyik csapat sem tudott sok gólhelyzetet kialakítani, és bár valamivel többet volt a Jablonec játékosainál a labda, az látható volt, hogy nem igazán tudtak mit kezdeni a jól záró védelmünkkel. Az egy egyes eredményt igazságosnak tartom, ugyanakkor ez még mindig nem az a meccs volt, ahol a végeredmény lett volna a legfontosabb” – értékelt a vidi.hu-nak Joan Carrillo. vidi.hu-nak Joan Carrillo.

Legfrissebb hírek

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
12 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
Tegnap, 7:54

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
2026.09.25. 14:22

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35