NB I: Kötelező három pont volt, csatár kell még - Szivics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.27. 22:42
A labdarúgó NB I első fordulójában a Diósgyőri VTK hazai pályán 2–1-re legyőzte a Puskás Akadémiát Senad Husic és Bacsa Patrik találatával. A mérkőzés után a két szakvezető értékelt.

„Mondtam a mérkőzés előtt is, hogy fontos és nehéz mérkőzés lesz a mostani. Fontos azért, hogy miként indulunk a bajnokságban – idézi Tomiszlav Szivicset, a DVTK vezetőedzőjét a boon.hu. – Csütörtökön nehéz meccset tudtunk le, ma egy dolog volt a lényeg: a három pont megszerzése. Az első félidőben taktikáztunk egy kicsit, kicsit görcsösen futballoztunk, de a második félidőben már nem volt kérdés, hogy ki nyer. Büszke vagyok a csapatra, sok helyzetet kialakítottunk, öt ziccerből azonban egy gólt sem szereztünk. Látszik, hogy csatár kell még, mert ez egy komolyabb mérkőzésen visszaüthet. Kötelező három pontot szereztünk egy kellemetlen ellenfél ellen, egy komoly széria közben ez egy kis bravúr. Sok sikert kívánok a továbbiakban a Puskásnak.”Tomiszlav Szivicset, a DVTK vezetőedzőjét a boon.hu. – Csütörtökön nehéz meccset tudtunk le, ma egy dolog volt a lényeg: a három pont megszerzése. Az első félidőben taktikáztunk egy kicsit, kicsit görcsösen futballoztunk, de a második félidőben már nem volt kérdés, hogy ki nyer. Büszke vagyok a csapatra, sok helyzetet kialakítottunk, öt ziccerből azonban egy gólt sem szereztünk. Látszik, hogy csatár kell még, mert ez egy komolyabb mérkőzésen visszaüthet. Kötelező három pontot szereztünk egy kellemetlen ellenfél ellen, egy komoly széria közben ez egy kis bravúr. Sok sikert kívánok a továbbiakban a Puskásnak.”

„Az első félidő langyos volt, lassú iramban, kiegyenlített volt a játék, talán még többet is birtokoltuk a labdát – mondta Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője. – A második félidőben a Diósgyőr nagy erőket mozgósított a gólért, szerkezetet is váltott. Sokat áldoztunk a mai meccsen, de enerváltan védekeztünk, és ezért lehetőségek nyíltak ellenfelünk előtt. Abban bíztam, hogy egy-két emberünknek már megvan a rutinja, de sajnos elkövettünk pár hibát, a második félidőben a Diósgyőr könnyen került mögénk. Támadásainkban nem éreztem az átütőerőt, a döntő pillanatokban rossz döntéseket hoztunk, a támadóinkban nem volt meg a szükséges agilitás. Gratulálok a DVTK-nak a győzelemhez, és sok sikert kívánok az Európa-ligában.”

Legfrissebb hírek

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35

Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 10:40

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28

Kerezsi Zalán: Szeretek gólt szerezni, élvezem, ha csatár lehetek

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:30

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Már nem hibátlan a Puskás Akadémia – két góllal kikapott otthon a Kisvárdától

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 21:51