Honvéd: a kispesti csatár 2015-ig a ZTE-hez került

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.02. 17:15
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évre kölcsönadta Délczeg Gergelyt az NB II-es Zalaegerszegi TE-nek.

Az előző idényben a paksiaknál szereplő támadó a hivatalos tájékoztatás szerint 2015. június 30-ig szerepel kölcsönben a zalai együttesnél, amely az előző szezonban a tabella kilencedik helyén végzett a másodosztályban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Délczeg Gergely (MVM-Paks – kölcsönből vissza), Abdul Kader Keita* (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Kandia Traoré (elefántcsontparti, csapat nélkül, legutóbb Caen – Franciaország), Souleymane Youla (guineai, RFC Tournai – Belgium). Kölcsönből visszatért saját nevelésű játékosok, akik az első csapattal kezdhetik a munkát: Czár Richárd (Sopron – kölcsönből vissza), Erdélyi László (Sopron – kölcsönből vissza), Fejes János (Gyirmót – kölcsönből vissza), Karacs Péter (Balmazújváros – kölcsönből vissza), Nagy Mihály Krisztián (Kozármisleny kölcsönből vissza), Varga Máté (Putnok kölcsönből vissza), Nikola Pantovics (szerb, Békéscsaba – kölcsönből vissza), Vólent Roland (Balmazújváros – kölcsönből vissza),
Távozott/távozhat: Emiliano Bonazzoli (olasz, ?), Délczeg Gergely (ZTE, kölcsönbe) Drissa Diarra (mali, Chiasso – Svájc ?), Erdős Gábor (KTE?), Alekszandar Ignjatovics (szerb, ?), Kovács János (Siófok), Ivan Lovric (horvát, Omonia Nicosia – Ciprus), Arturo Lupoli (olasz, ?), Borisz Zsivanovics (szerb, ?)
Kiszemeltek:
*április végén érkezett
Legfrissebb hírek

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
3 órája

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
23 órája

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Szijjártó Péter: Az a célom, hogy a Honvéd visszajusson az NB I-be, a Magyar Futball Akadémia pedig Magyarország legjobb akadémiája legyen

Magyar válogatott
2025.12.17. 18:49

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10

Ahogy azt Révész Attila előre jelezte, máris megvan a Kisvárda első téli érkezője

Labdarúgó NB I
2025.12.09. 16:55

Bajba kerülhet Milák Kristóf: megvonhatják a fizetését, ha nem áll újra edzésbe – sajtóhír

Úszás
2025.12.08. 12:41

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51
Ezek is érdekelhetik