Dunaújváros: a Vidinek is bizonyítana az U19-es válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.31. 08:57
A labdarúgó NB I-ben szereplő Dunaújváros PASE kölcsönjátékosa, Zsótér Donát – aki szerepelt az U19-es Eb-n a világbajnoki részvételt kiharcoló magyar válogatottban – készen áll a munkára az újoncnál, számolt be a klub hivatalos honlapja.

„Nagy meglepetés volt számomra, hogy megkaptam a lehetőséget, hogy egy ilyen múltú együttesnél játszhassak a következő szezonban. Hatalmas siker, hogy feljutott a Dunaújváros, amellyel közösen harcolhatok a kitűzött célok eléréséért. Izgalmas lesz, hiszen csapatom és én is újonc vagyok a legjobbak között, ahol szeretnék a lehető leghamarabb bemutatkozni” – nyilatkozta az 1996-os születésű futballista, aki a Videotontól került kölcsönbe a szintén Fejér megyei gárdához.

Zsótér – aki 2012 őszén, 16 évesen már bemutatkozott a Videotonban egy Ligakupa-találkozón – állítása szerint nagyszerű hangulatú öltözőben találta magát.

„Őszintén megmondom: túlságosan és meglepően jó szívvel, jólelkűen fogadott mindenki. Nekem ez kicsit furcsa is volt, mert ilyet előző csapataimnál a legelején nem tapasztaltam. Később igen, de a legelején nem. Itt nagyon rendesek hozzám, úgy veszem észre, hogy odafigyelnek rám.”

„Úgy érzem, hogy ez a váltás jót fog tenni nekem is. Már most hétvégén be szeretném bizonyítani a dunaújvárosiaknak, a szurkolóknak, valamint volt csapatomnak, a Videotonnak is, hogy jó játékos vagyok. Erre nem biztos, hogy lesz lehetőségem, hiszen csak hétfőn kezdtem el a közös munkát a csapattal, de bízom abban, hogy pályára tudok majd lépni Székesfehérváron a Dunaújváros színeiben” – tekintett előre az NB I második fordulójára Zsótér, aki szerződése értelmében egy évig szerepel kölcsönben az újoncnál, ám fél év után visszahívhatja a fehérvári klub.

Legfrissebb hírek

A Soroksár kitömte a Csákvárt, a Karcag fordított Videoton ellen – ez történt vasárnap az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 19:35

A Vidi legyőzésével még mindig őrzi veretlenségét a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.08.30. 17:21

Paksi FC: megegyeztek, Fehérvárról érkezik szélső Zeke pótlására – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.28. 14:19

Fegyelmi eljárás indult a mosonmagyaróvári és a dunaújvárosi női kézilabdaklubbal szemben

Kézilabda
2026.08.25. 13:23

A vas és acél csapata – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.08.24. 23:40

Népsport: Matyi bevarrta a Bernabéuban – hetvenéves lenne Májer Lajos

Népsport
2026.08.24. 07:33

Gömöri, a hős – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB II
2026.08.23. 23:39

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26