PMFC: Márkvárt Dávid nem akar kihagyni lépcsőfokot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.02. 14:02
Az év felfedezettje kategória jelöltjei között volt az MLSZ RangAdó-gálán a Pécsi MFC ígéretes szezont maga mögött hagyó, 19 éves labdarúgója, Márkvárt Dávid. (Amint arról beszámoltunk, az első helyen a győri Kalmár Zsolt végzett.) A támadó középpályást 1+1 éves szerződés köti a pécsiekhez, akik ragaszkodnak hozzá, és a játékos tudta szerint csak visszautasíthatatlan ajánlat esetén válnának meg tőle már idén nyáron.

„A szerződésemből még két év van hátra, a második opciós – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Márkvárt Dávid. – A pécsi klubvezetők már tájékoztattak arról, hogy mindenképpen számítanak rám a következő idényben is. Persze, értem is van az az ajánlat, ami visszautasíthatatlan, de ezt magyar klub aligha fizetné ki, olyan külföldi együttest pedig nehéz lenne most bevonni a képbe, amelyik potenciális vevő lehet. A külföldi érdeklődéshez azért több kell. Különben sem akarnék már most nyáron mindenáron klubot váltani, bár amennyiben a helyzet úgy hozza, akkor én aligha zárkóznék el tőle. A légióskodásban egyelőre nem gondolkodom, szeretném betartani a lépcsőfokokat. A fejlődésem szempontjából szerintem az lehetne az ideális folytatás, ha a magyar mezőny meghatározó klubjai közül valamelyikez kerülnék, ahol reális célkitűzés a dobogós helyek egyike. Légióskodni ráérek azután is, ha egyáltalán elérek majd arra a szintre, hogy ez szóba kerüljön."Márkvárt Dávid. – A pécsi klubvezetők már tájékoztattak arról, hogy mindenképpen számítanak rám a következő idényben is. Persze, értem is van az az ajánlat, ami visszautasíthatatlan, de ezt magyar klub aligha fizetné ki, olyan külföldi együttest pedig nehéz lenne most bevonni a képbe, amelyik potenciális vevő lehet. A külföldi érdeklődéshez azért több kell. Különben sem akarnék már most nyáron mindenáron klubot váltani, bár amennyiben a helyzet úgy hozza, akkor én aligha zárkóznék el tőle. A légióskodásban egyelőre nem gondolkodom, szeretném betartani a lépcsőfokokat. A fejlődésem szempontjából szerintem az lehetne az ideális folytatás, ha a magyar mezőny meghatározó klubjai közül valamelyikez kerülnék, ahol reális célkitűzés a dobogós helyek egyike. Légióskodni ráérek azután is, ha egyáltalán elérek majd arra a szintre, hogy ez szóba kerüljön."

A középpályás után már a téli átigazolási időszakban is élénk volt a hazai érdeklődés, amint arról beszámoltunk: akkor a Ferencváros és a Videoton került képbe.

Legfrissebb hírek

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

NB I: külföldre szerződő magyarokról és hazatérő légiósokról szólt az elmúlt hét – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 08:50

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00