Mezőkövesd: Horváth iránt olasz és német csapatok érdeklődnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.29. 09:57
Németországból és Olaszországból is érdeklődnek Horváth Tamás iránt. A kapust szerződés köti a labdarúgó NB I-ből kiesett Mezőkövesdhez, ám könnyen lehet, hogy a nyáron csapatot vált.

Noha Horváth Tamás 2013-ban kétéves szerződést írt alá a Mezőkövesddel, meglepő lenne, ha a válogatott keretben is számításba vett kapus az élvonalból kieső együttesnél maradna – áll a játékost képviselő FMF Hungary menedzseriroda közleményében, és ezt támasztja alá korábbi hírünk is, mely szerint több klub is hívja.és ezt támasztja alá korábbi hírünk is, mely szerint több klub is hívja.

Bár csapata búcsúzni kényszerül az NB I-től, Horváth jó szezont tudhat maga mögött. Meghívást kapott a magyar válogatott összetartásaira Pintér Attila szövetségi kapitánytól.

„Horváth hírnevének ugrásszerű növekedése egyértelműen annak köszönhető, hogy az új szakvezetőtől meghívást kapott a válogatott összetartásaira – mondta Fülöp Ferenc, az FMF Hungary Kft. FIFA-licences játékosügynöke. – Tehetségét többen észrevették, már a téli átigazolási szezon idején is érdeklődtek iránta. A játékos ügyeit intéző menedzserügynökségnél több csapattól megkeresték. A magyar élvonalból, valamint német és az olasz másodosztályból is érdeklődtek a kapuvédő iránt. Horváth Tamást jelenleg szerződés köti a mezőkövesdi klubhoz, azonban néhány csapattal zajlanak a tárgyalások. Ez biztosíthatja, hogy minden bizonnyal létrejön a klubcsere.”

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
12 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
Tegnap, 9:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik