PMFC: a Supka-ügy miatt kezdődhet a végrehajtás

2014.04.03. 08:18
null
Supka Attilával tavaly januárban bontott egyoldalúan szerződést a Pécs (Fotó: NS-archív)
Egyre súlyosabbá válik a helyzet Pécsen. A Nemzeti Sport szerkesztőségébe szerdán eljutott néhány jogi irat, és mindegyik elektronikus üzenet arról árulkodik, hogy az élvonalbeli Pécsi MFC fizetni köteles korábbi edzőjének, Supka Attilának, mégpedig nem csekély összeget, több mint tizenegymillió forintot. A probléma azonban az, hogy a PMFC ez idáig nem fizetett, ezért végrehajtás indul a futballklub ellen.

 

„Nem lehet visszaélni senki jóindulatával – mondta lapunknak dr. Bíró György, a jelenleg Sopronban szakmai igazgatóként dolgozó Supka Attila jogi képviselője. – Supka Attila igencsak türelmes ember, ráadásul nem szereti a botrányokat, de most eljött az a pillanat, amikor lépnie kell, mert még mindig nem kapta meg a pénzét a pécsi klubtól. Az edzővel tavaly januárban bontott jogellenesen, egyoldalúan szerződést a pécsi klub, magyarán kirúgta őt. A bíróság az év elején mondta ki, illetve kézbesítette a határozatát, hogy a PMFC-nek fizetnie kell. Ám hiába volt a jogerős döntés, a pervesztes klub nem fizetett.”

Az ügyvéd elmondta azt is, hogy a határozatra a pécsi klub részéről senki sem reagált, és ekkor még egy gesztust tettek a PMFC-nek, mondván, legyen március 25. a végső határidő a kifizetésre.

„Az utolsó időponton is jócskán túl vagyunk, de a pécsi klubtól válaszra sem méltattak bennünket, úgy tesznek, mintha nem lenne jogerősen megítélt fizetési kötelezettség – folytatta dr. Bíró György. – Természetesen az MLSZ-hez is elküldtünk minden okmányt, a szövetségnél is tisztában vannak vele, hogy az utolsó utáni órán is túl vagyunk. Bízom benne, hogy a szövetségben kellő komolysággal kezelik a történteket, hiszen a Pécs jövője forog kockán. Supka Attilának esze ágában sem volt végrehajtással fenyegetőzni, a klub létét veszélyeztetni, azonban a Pécs a licencével kapcsolatban súlyos szankciókra számíthat, ha nem fizet. Más megoldás híján végrehajtást kellett kérni.”

Kínos és a PMFC szempontjából nehéz ügy ez, hiszen a labdarúgócsapat tulajdonosa, Matyi Dezső decemberben kijelentette, nem kívánja tovább támogatni a futballt. A hírek szerint a tartozások miatt a játékosok nem, vagy csak visszafogottan edzenek – mindenesetre a Ligakupa-meccsüket a Videoton ellen szerda este lejátszották...

„Azért fordultunk most a nyilvánossághoz, hogy mindenki tisztában legyen azzal, a dolgok nem Supka Attila miatt fordultak ennyire rossz irányba – mondta még az ügyvéd. – Arról nem is beszélve, hogy korábban a Pécs kezdeményezett eljárást ügyfelemmel szemben, azzal az indokkal, hogy rossz hírét kelti a klubnak. Még ők indítottak pert! Olvastam a hírek között, hogy a pécsi klub vezetői nagy áldozatokat hoznak a csapat megmentése érdekében, de tisztában kell lenniük azzal is, nemcsak a játékosok bérkövetelése, hanem a volt edző jogerősen megítélt követelése végrehajtható, a számlákról állami segédlettel beszedhető, a teljesítése alól már sehogyan sem tudnak kibújni.”

Legfrissebb hírek

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Babó Levente: Sokat tettünk azért, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerüljünk...

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 07:57

Supka Attila: Nincs magyar vagy külföldi edző, csak jó és rossz

Labdarúgó NB I
2026.07.29. 06:54

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
2026.07.25. 22:40

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

A régi-új vezetőedző, Supka Attila elégedett lenne az ötödik hellyel Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 17:08

Supka Attila lett a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 12:54

Női NB I: Szekszárdon nyert a PMFC

Labdarúgó NB I
2026.03.18. 16:38