Honvéd: Vernes az NB III-ban veheti fel a ritmust

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.14. 09:24
A Budapest Honvéd labdarúgócsapatának tehetsége, Vernes Richárd decemberben a Pécs ellen vállsérülést szenvedett, azóta nem szerepelt az első csapatban, egyelőre az NB III-ban játszik, hogy felvegye a ritmust. 

Vernes Richárd sérülését követően a hétvégén a Honvéd NB III-as csapatában tért vissza a pályára.

„Sajnos tíz perc alatt nem sok mindent tudtam csinálni. Voltak értékelhető megmozdulásaim, de kevés időm volt a bizonyításra. Sikerült egy szólót összehoznom, ahol csak szabálytalanul tudtak megállítani, ami miatt hirtelen felment a pumpa bennem, kicsit ingerültebb lettem, talán a sok kihagyás miatt. Igazából semmi extra nem volt, de örültem, hogy újra a pályán lehettem” – nyilatkozta a visszatéréséről Vernes a honvedfc.hu-nak.

„Teljes értékű munkát végzek. Néha az NB I-es, néha pedig az NB III-as csapattal edzek. Gondolom, még pár meccset kell játszanom az NB III-ban, hogy felvegyem a ritmust, de minél hamarabb szeretnék az első csapatban pályára lépni. Mindent meg fogok ezért tenni, és igyekszem úgy teljesíteni. Habár nehéz lesz, mert az NB I-ben most sokan vannak elöl támadók, és nem lesz egyszerű visszakerülni, de én azon leszek, hogy ez mégis sikerüljön. Megpróbálom megmutatni, hogy készen állok” – tette hozzá a középpályás.

 

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
6 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Bondár Anna a Budapesti Honvédhoz igazolt

Tenisz
2026.01.28. 14:19

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Kezdődik a birkózóidény, újra a Budapesti Honvéd ad otthont a rajtnak

Birkózás
2026.01.22. 14:12

NB II: Honvéd-vereség a beleki edzőmeccsen

Labdarúgó NB II
2026.01.18. 21:11

Online szavazást írnak ki a Budapest Honvéd nevéről

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 14:14
Ezek is érdekelhetik