ETO: Amit tudni lehet a Fradiról, azt ismerem - Horváth

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.02. 11:14
Horváth Ferenc, a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO újdonsült vezetőedzője felkészült a Ferencvárosból, amelytől nyílt játékot vár, csakúgy, mint saját csapatától.

„Megnéztem a Ferencvárost, így amit pillanatnyilag tudni lehet róla, azt ismerem, de elsősorban a saját csapatom játékával kell foglalkoznunk azért, hogy minél eredményesebbek legyünk. Nyílt meccsre számítok – a mi részünkről mindenképp –, de valószínűleg a Ferencváros sem fog visszaállni, hiszen ezt saját közönsége előtt nem szokta. Szeretnénk ebből mi kijönni jobban. Legyőztük a Debrecent hét közben, egy győzelem pedig mindig jó visszaigazolása annak, hogy azzal a munkával, amit elvégeztünk, lehet eredményt elérni. Éppen ezért lenne fontos, hogy a Fradit is legyőzzük” – nyilatkozta a Győri ETO vezetőedzője, Horváth Ferenc a klub hivatalos oldalának.Horváth Ferenc a klub hivatalos oldalának.

LABDARÚGÓ NB I, 18. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Február 28., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–MVM-Paks (Tv: Sport1)Erdős József
Március 1., szombat
14.00

Budapest Honvéd–Újpest FC (Tv: M1)

Kassai Viktor
16.00
Kaposvári Rákóczi–Lombard Pápa Fábián Mihály
16.00
Szombathelyi Haladás–MTK Budapest (Tv: Sport1)Farkas Ádám
18.00
Pécsi MFC–Videoton FC (Tv: Sport1) Andó-Szabó Sándor
20.00
Mezőkövesd–KTE-Phoenix Mecano (Tv: Sport1)Iványi Zoltán
Március 2., vasárnap
16.30
Ferencváros–Győri ETO FC (Tv: M1)Solymosi Péter
18.30
Diósgyőri VTK–Debreceni VSC-Teva (Tv: Sport2) Vad II István
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
2 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:21

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
Tegnap, 13:45

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
Tegnap, 13:25

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
Tegnap, 10:58

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
Tegnap, 9:56

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
Tegnap, 7:40

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
Tegnap, 6:57