A Lombard edzője mégsem küldi pályára magát a Hali ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.21. 14:51
null
A két csapat őszi meccsét a zöld mezes Hali nyerte <br />meg 3–2-re (Fotó: Szabó Miklós)
A Lombard Pápa egyebek mellett a szerdai súlyos kupavereség feledtetésének szándékával lép pályára a Haladás elleni regionális derbin, a labdarúgó NB I 21. fordulójának péntek esti presztízsmérkőzésén.

„Jagodics Bencén kívül minősíthetetlenül futballoztak a fiatalok, szégyelltem magam a kispadon – mondta Tóth Bálint, a Lombard Pápa vezetőedzője a Nemzeti Sportnak, utalva a 4–0-ra elveszített Ligakupa-összecsapásra. – Nem is értem ezeket a srácokat: a Puskás Ferenc Stadionban, ahol korábban Öcsi bácsiék és Albert Flóriánék futballoztak, így, ilyen lélektelenül játszani... Nem dobja fel őket a tudat, hogy klasszisok játszottak a Stadionban?! Nem kérek én nagy dolgot, a pápai öltözőben is csak ennyi áll a papiroson: alázat. S persze a jelentése.”

Tóth Bálint elkeseredetten értékelte fiataljai hozzáállását – „maradjunk annyiban, nem véletlenül nem szerepelnek az NB I-ben...” –, de nem volt más választása, őket kellett szerepeltetnie, ha friss csapatot akar a Haladás ellen. Márpedig azt akar.

„Hogy nem játszhat a Haladásban Devecseri Szilárd, Dvorschák Gábor vagy Guzmics Richárd, nagy érvágás a Halinak, viszont tudják pótolni őket – folytatta a tréner. – Fehér Zoltánt vagy Tóth Pétert azonnal elfogadnám a csapatomban, hiszen alázatosak, tudják, mi a dolguk. Nem szeretem ezt a kifejezést, de innentől kezdve élet-halál harc vár ránk. Bár nekünk is akadnak sérültjeink, s a múlt heti nyilatkozatomban említettem, lehet, olyan kevesen leszünk, hogy Kovács László kapusedző véd, én pedig a csatársorban kapok helyet, mégsem játszunk. A Puskás Ferenc Stadionban, amikor még Népstadion volt, ötven- vagy nyolcvanezer néző előtt léptem pályára, de mivel szerdán csak ötszázan voltak, inkább úgy döntöttem, nem kapunk szerepet.”

Mint a rivális szakvezetője is utalt rá, Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője ismét átszervezni kényszerül a védelmét – a sérült Dvorschák és Devecseri mellett Guzmics eltiltás miatt hiányzik –, ezzel együtt látványos mérkőzést vár a pénteki találkozótól, amelyen szerinte egyik csapatot sem nyomasztja a tét.

„Nagyon jó meccset várok – idézi a nyugat.hu Artner Tamást. – Két jól szereplő csapat találkozik, amely az erejéhez képest eddig maximálisan teljesített a bajnokságban. Mindkét együttes jó pozícióban van, ezért különösen nagy teher egyik gárdát sem nyomja. A múlt heti első győzelmünk egyértelműen pozitívan hatott mindenkire, bár a hangulat már előtte is jó volt. Azért a játékosok mindig felszabadulnak, ha megvan az első megnyert meccs, úgyhogy ez nagyon jót tett a közösségnek. A Pápa Ferencváros elleni mérkőzésén úgy láttam, hogy ellenfelünk a cseresorával játszott. Tóth Bálint úgy sakkozott, hogy akik pályára lépnek ellenünk, azok nem játszottak egész meccset. Biztos vagyok benne, hogy egy friss Pápával találkozunk. A legfontosabb, hogy látványos, jó futballmérkőzés legyen pénteken.”

A Tippmixpro kiegyensúlyozott összecsapást vár: a pápaiak győzelmének oddsza 2.50, a Haladásé 2.75, míg a döntetlenre 3.15-ös szorzóval lehet fogadni.

A MÉRKŐZÉSRŐL ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁST OLVASHAT A NEMZETI SPORT ONLINE-ON!

 

LABDARÚGÓ NB I, 21. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Március 21., péntek
19.00
Lombard Pápa–Haladás (Tv: Duna)
Németh Ádám
Március 22., szombat
14.00
Debreceni VSC-Teva–Pécsi MFC (Tv: M1)
Andó-Szabó Sándor
16.00Puskás Akadémia FC–Mezőkövesd
Erdős József
16.00
MTK Budapest–Videoton (Tv: Sport 1)
Kassai Viktor
18.00Budapest Honvéd–Kaposvári Rákóczi (Tv: Sport 1)Farkas Ádám
20.00MVM-Paks–Győri ETO FC (Tv: Sport 1)Solymosi Péter
Március 23., vasárnap
16.30
Újpest FC–Diósgyőri VTK (Tv: M1)
Vad II István
18.30
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano–Ferencváros (Tv: Sport 2)Iványi Zoltán
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik