Újpest: bejelentették a fiatal montenegrói érkezését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.01. 11:40
null
Koszovics az Újpestnél folytatja (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a montenegrói U21-es válogatott Nebojsa Koszovics kölcsönben a liláknál folytatja.

A montenegrói utánpótlás-válogatott középpályás 1995. február 24-én született Niksicsben, de már egészen fiatalon a Vajdaságban nevelkedett az FK Vojvodina utánpótláscsapataiban. A felnőttek között mindössze 16 évesen és 44 naposan mutatkozott be a szerb élvonalban, majd nevelőegyüttesében összesen 30 első osztályú, öt szerb kupameccsen és három Európa-liga-selejtezőn lépett pályára, ezeken három gólt szerzett. A 177 centiméter magas irányító végigjárta a montenegrói utánpótlás-válogatottakat, és nyár óta már az U21-es keret tagja – olvasható a labdarúgó bemutatása az ujpestfc.hu-n.

Mint ismert, Koszovicsot a napokban szerződtette a szintén a Duchatelet-család tulajdonában álló Standard Liege, és a belga csapattól kerül kölcsönbe Újpestre.

A fiatal labdarúgó egy szezonon keresztül a lilák vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics játékosa volt a Vojvodinánál.

„Nagyon tehetséges, technikás futballista, jól lát a pályán és jó személyiség. Sok potenciál van benne, megvan rá az esély, hogy Újpesten minőségi játékos válik belőle. Támadó középpályásként lehet rá számítani" – mondta Vignjevics az ujpestfc.hu-nak.

Nebojsa Koszovics vasárnap Bécsben csatlakozik a Törökországba utazó kerethez.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Nagy János (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönből vissza), Nebojsa Koszovics (montenegrói, Standard Liege – Belgium), Lansana Sagna (szenegáli, Racing Club de Dakar – Szenegál), El Hadji Sidibe (szenegáli, Racing Club de Dakar – Szenegál), Zamostny Balázs (Vasas, kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Grégory Christ (francia, Royal White Star Bruxelles – Belgium), Egerszegi Tamás (gyirmóti kölcsön után DVTK), Erős Ronald (?), Horváth Richárd (Cegléd, próbajáték), Loic Nego (francia, Charlton Athletic – Anglia), Szélesi Zoltán (Vasas ?), Vermes Krisztián (Mezőkövesd ?)
Kiszemeltek: Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Martin Hála (cseh, Sigma Olomouc – Csehország, próbajáték), Jonathan Heris (belga, Tubize – Belgium)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik