Puskás Akadémia: Orbán Gáspár visszatért a Vidi II-től

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.01. 21:14
A téli szünetben két játékos távozott a Videoton NB III-as második csapatából: Sárközi Norbert az NB II-es Dunaújváros együttesébe igazolt, míg Orbán Gáspár kölcsönszerződése lejárt, visszatért a Puskás Akadémia FC csapatába – számolt be róla a vidi.hu.

A Videoton II szombaton az FC Ajka ellen játszott felkészülési mérkőzést, és idegenben kikapott 2–0-ra. A fehérvári együttesben öt próbajátékos is lehetőséget Vítor Campelos vezetőedzőtől. Hárman – Baracskai Roland, Barcsay Márk és Molnár Tibor – a Puskás Akadémiáról érkeztek, de korábban mindannyian a Videoton játékosai voltak. Ács Ádám az MTK-tól érkezett a Vidi II-höz, míg Korozmán Norbert korábban a Ferencvárosban, az MTK-ban, Csepelen, legutóbb pedig Törökbálinton futballozott.

Az Ajka ellen nem lépett pályára a kisebb sérüléssel bajlódó Gábor Péter, valamint Milan Perics sem.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Berki István (Csákvár), Sztefan Denkovics (szerb-montenegrói, szabadon igazolható, legutóbb Vojvodina – Szerbia), Orbán Gáspár (Videoton II – kölcsönből visszatért), Tóth II Balázs (Videoton FC, kölcsönbe), Vaskó Tamás (Mezőkövesd)
Távozott/távozhat: Baracskai Roland (Videoton II ?), Barcsay Márk (Videoton II ?), Haraszti Zsolt (Videoton FC, kölcsönből vissza?), Miguel Ángel Luque (spanyol, ?), Molnár Tibor (Videoton II ?), Uros Nikolics (Videoton FC, kölcsönből vissza), Mamadou Wagué (francia, ?), Zsolnai Róbert (Szolnoki MÁV FC)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Szolnoki Roland: Örülök, hogy visszatért a Honvéd az NB I-be

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 14:02

Az MTK és a Ferencváros is győzött a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 19:57

Akit nem csak a fiatalszabály tart a gólvonal előtt

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 11:35